Döntés a telefon- és netszolgáltatók ügyében

Vágólapra másolva!
A Hírközlési Főfelügyelet döntése értelmében a távbeszélő szolgáltatók nem kötelezhetik az internet-szolgáltatókat a telefontarifa ügyfelek felé történő kiszámlázására.
Vágólapra másolva!

A döntést megelőzően több internet-szolgáltató (ISP) levélben fordult Stumpf István kancellária-miniszterhez, miszerint a tavaly decemberben hozott díjmegosztási rendelet megvalósulása olyan többletterhekkel járhat a cégekre nézve, mely működésüket nagyban megnehezíti. A rendelet értelmében nappal 30 százalékos, a kedvezményes időszakban pedig 10 százalékos rész illeti meg az internetszolgáltatókat a távbeszélő hálózaton történő internetezés telefondíjából.

A Hírközlési Főfelügyelet március 7-i elvi döntése az internet-eléréshez kapcsolódó telefontarifa kiszámlázására vonatkozik, mely korábban vitára adott okot. A döntés értelmében a távbeszélő szolgáltatók egyoldalúan nem kötelezheti az internet-szolgáltatókat a kapcsolódó telefondíj számlázására végrehajtására. A számlázás saját kézbe vétele, illetve a számlázás rendszerének bevezetése többlet-költséget jelentene a sok ISP számára. A döntés a számlázási kötelezettséget azonban nem terheli egyértelműen a távbeszélő szolgáltatókra: amennyiben a felek megegyezése szerint ez az ISP-k feladata is lehet.

A telefontársaságok és az internet-szolgáltatók közötti viszonyra vonatkozik a Híf azon döntése is, miszerint előbbiek kötelesek megteremteni az internet-szolgáltatás feltételeit saját hálózatukon, illetve a telefon- és internet-szolgáltatók kötelesek együttműködésük feltételeit hálózati hozzáférési szerződésben rögzíteni.

A távbeszélő társaságok és a hálózatukon internet-elérést biztosító vállalkozások közötti szerződések megszületésének határideje március 23.