A neten harcol a francia szélsőjobboldal

Vágólapra másolva!
A francia Radikális Szövetség (UR) nevű szélsőjobboldali szervezet vezetői a harc folytatását helyezték kilátásba, miután a francia hatóságok elrendelték a csoport feloszlatását.
Vágólapra másolva!

A francia kormány keddi ülésén hozott határozatot a bevándorlást ellenző, rasszista elveit nyíltan hirdető Unite Radicale (UR) csoportosulás feloszlatására, azután, hogy az UR egyik szimpatizánsa a július 14-i nemzeti ünnepen merényletet követett el Jacques Chirac köztársasági elnök ellen. A fajgyűlölő eszméket internetes honlapján is népszerűsítő csoport ügyében a Franciaországi Zsidó Diákszövetség (UEJF) és a J'accuse elnevezésű társaság nyújtott be panaszt. A párizsi bíróság csütörtökön kétnapos határidőt szabott a UR internetes weboldalának bezárására, késedelmi díjként napi ötezer euró büntetést helyezve kilátásba.

A Radikális Szövetség csütörtökön rövid közleményben tudatta, hogy a korábbi honlap ugyan megszűnik, ám "a harc folytatódik". Felhívásban kérte híveit, vegyenek részt "egy jövő felé forduló, nemzeti önazonosságát vállaló, szociálisan érzékeny és európai politikai erő létrehozásában". Egyúttal közölte, hogy új internetes elérési címet nyitott. Fabrice Robert, az UR szóvivője a már csütörtökön hozzáférhető új honlapon erőteljesen kikelt a "demokratikus diktatúra" ellen, amelyben állítása szerint antirasszista szervezetek "folytatnak hajszát a bevándorlás és a fajok keveredése ellen harcoló, nemzeti önazonosságukra büszke militánsok ellen". Az UEJF és a J'accuse képviselői fontolóra vették, hogy az idézett cikk kapcsán eljárást kezdeményeznek az UR új weboldalának helyet adó internetszolgáltató ellen.