Módosította az Xboxot a Microsoft

Vágólapra másolva!
A Microsoft módosította Xbox nevű játékkonzoljának belső felépítését. E lépés célja a gyártási költségek mérséklése, illetve az, hogy lehetetlenné tegyék a játékgépben a kalózchipek használatát.
Vágólapra másolva!

Fotó: --A Microsoft Xboxszal foglalkozó részlegének szóvivője megerősítette azokat a híreket, melyek szerint a szoftvercég kisebb változtatásokat vitt véghez első konzolgépének hardverében. Az erről szóló hírek a közelmúltban láttak napvilágot azt követően, hogy számos modchip-vásárló arról számolt be, a játékgép belső védelmét kiiktató, így másolt és import játékok, valamint egyedi szoftverek futtatását lehetővé tevő lapka nem működik az újabb Xboxokban.

A szóvivő nem árulta el, hogy a gyártó pontosan milyen változtatásokat végzett a konzolon, csupán annyit árult el, hogy a változtatások révén a gyártási költségek csökkentek, a termék hardveres védelme pedig javult. A Microsoft közlése szerint a konzol gyártását végző Flextronics kínai gyárában már az "újfajta" Xboxot gyártják, de az észak-amerikai piacot ellátó mexikói üzem gyártósorairól is nemsokára ezek fognak lekerülni. Egyes híresztelések szerint egyébként a módosított Xboxok újfajta BIOS-szal rendelkeznek, és nem található grafikus processzorukon hűtőventilátor, csupán egy hűtőborda. Egy Xbox-os modchipekkel foglalkozó ausztrál honlap információi szerint a jelenleg piacon lévő kalózchipek egyike sem működik a módosított hardverrel rendelkező konzollal.