Netes pedofilokra csaptak le Svájcban

Vágólapra másolva!
Mintegy 1300 személy ellen folytatnak vizsgálatot a svájci hatóságok az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) információi alapján az ország eddigi legjelentősebb pedofilellenes akciója keretében.
Vágólapra másolva!

Tanárok, iskolai pszichológusok, rendőrök, magas rangú köztisztviselők vannak azok között, akik a hatóságok gyanúja szerint ügyfelei voltak a texasi Landslide Productions internetes cég gyermekpornográfiát terjesztő oldalainak. Daniele Bersier, a svájci szövetségi rendőrség szóvivője keddi sajtóértekezletén elmondta, hogy a vizsgálat párhuzamosan folyik Németországban és más európai országokban is az Interpol által szétküldött FBI-listák alapján. Az amerikai cég a havi díjat lerovó előfizetőket gyermekpornográf honlapok - például a "Cyber Lolita" és a "Child Rape" - linkjeivel látta el, s helyet adott ilyen témájú hirdetések feladásának és megválaszolásának is.

A Landslide tulajdonosát, Thomas Reedyt tavaly 1335 év börtönbüntetésre ítélték az Egyesült Államok eddigi legnagyobb gyermekpornóüzletének felgöngyölítése nyomán. Felesége, Janice 14 évet kapott. A cég több mint száz előfizetőjét tartóztatták le az Egyesült Államokban is, miután titkosügynökök átvették a Landslide működtetését, és maguk léptek kapcsolatba az ügyfelekkel - jelenti az AP.