2002: az internet, informatika egy éve

Vágólapra másolva!
Internetes tarifák, online szolgáltatások, vérengző vírusok, tovább dúló órajel-háború, változó mobilfónia - csak néhány kifejezés az informatika, számítástechnika  2002-es trendjeiből. A TechBázis összefoglalójában az idei év történéseit tekintettük át.
Vágólapra másolva!

Lassan nőtt a felhasználók száma

WIP

A hazai internet helyzetét méri fel az évente végzett World Internet Project.

A lakossági internet-hozzáférések számának tekintetében 2002-ben a lassú növekedés jellemezte a piacot: a TÁRKI és az ITTK által elvégzett kutatás, a World Internet Project (WIP) magyarországi adatai szerint 2001 őszén a háztartások 6 százaléka kapcsolódott az internetre, az évente elvégzett felmérés legfrissebb, november végén megjelenő számai 2 pontos emelkedés után 8 százalékos penetrációról számolnak be. A növekedés üteme ezen a téren bizonyos szintű folytonosságot mutat, hiszen 2000-ben, illetve 1999-ben ugyanez a mutató 4, illetve 2 százalék körül mozgott. A magyarországi internethasználók számát mérő kutatások igen nagy szórással dolgoznak: a szakmai vélemények, piackutatások szerint hazánkban az otthonról, munkahelyről és iskolából netezők száma összességében 1,3-1,7 millió körül van. A különböző eredmények a kutatások eltérő módszertanából adódnak, többek szerint az is megnehezíti a pontosabb eredmények közlését, hogy nincsenek általánosan elfogadott mérési változók.

Zajlik a "broadband-forradalom"

A magyarországi internethasználat jellemzőinek és az internetezők számosságának idei alakulását vizsgálva mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a különböző jogi problémák igen hektikus viszonyokat teremtettek a piacon - véli Drajkó László, az [origo]-t kiadó Axelero Internet vezérigazgatója. Drajkó szerint a távközlési és internetszolgáltatók közötti hálózati és díjmegoztási szerződések megkötése körüli nehézségek miatt a szolgáltatók sokszor kényszerpályán mozogtak, így nem teremtődtek meg a nyugodt fejlődéshez szükséges körülmények. A jövőre nézve Drajkó reméli, hogy a piac mára kialakulni látszó konszenzusa - mely hatása már érezhető az év végi időszakban - 2003-ban még inkább megszilárdul.

Az idei év legnagyobb eredménye a gyors és korlátlan internetezést biztosító szélessávú kapcsolatok népszerűsödése, Drajkó szavai szerint a "csendes broadband-forradalom" kibontakozása. Az elmúlt hónapokban tömegessé váltak a szélessávú - ADSL és kábeltelevíziós - elérések, ezek dinamikus növekedése jövőre töretlen marad - mondja a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a szélessávú penetráció arányát tekintve nagyobb, mint néhány uniós országban. Vélekedése szerint egyébként sokak broadbandre történő áttérésében szerepet játszott a Matáv átalánydíjas konstrukcióinak, a Mindenkinek díjcsomag és a 150 forintos éjszakai díjstop idei nyári megszűnése: ezután sokan fizettek elő inkább az árában versenyképes, a modemes internetnél nagyobb sebességet biztosító ADSL-re és kábelre.

Az internetes piac fejlődésének trendje nem okozott különösebb meglepetést Szép Tibor, a GTS Datanet üzletpolitikai és stratégiai tanácsadó számára. A jelenleg mintegy 30 ezer előfizetóvel rendelkező internetszolgáltató szakembere szerint az idei nyár ugyan okozott némi megingást a piacon, ám a helyzet az év végi időszakra stabilizálódni látszik. A kormány és a telefontársaságok által támogatott árú internetes távközlési díjcsomagok esetében viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy szerencsésebb lett volna, ha a 15 és 40 órás konstrukciókat szociálisan rászoruló előfizetők vehették volna igénybe - vélekedik Szép Tibor, aki szerint 2003-ban a díjmegosztási és hálózati szerződések körüli helyzet rendeződésével gyorsabb ütemben nőhet a hazai netezők száma.

Sokszor az érdeklődés hiányzik

A Vivendi is felemásan ítéli meg a helyzetet. Az idei év tapasztalatai azt mutatják, hogy az internet további terjedését több oldalról kell serkenteni - mondja Baráth Gergely, az internetszolgáltató január 1-től hivatalba lépő külkapcsolati és kormányzati igazgatója. Baráth szerint ma már nem az internetezés ára vagy a hiányzó számítógép az oka a távolmaradásnak, hanem a vonzó tartalmak hiánya. Bár az emberek a munkahelyükön - ahol az internet előttük van - szívesen böngésznek, a háló magyar nyelvű részén nincsenek jelen olyan szolgáltatások és tartalmak, melyekért otthonra előfizetést vásárolnának - közölte a Vivendi munkatársa, aki leginkább a praktikus, mindennapi életben is valóban szükséges online ügyintézési lehetőségeket hiányolja.

Ingyenes internet

2002-ben reneszánszukat élték az ingyenes internetszolgáltatók. A terület egyik hazai úttörője, a Kiwwi ugyan év elején csődöt jelentett, a második félévben több vállalkozás, így az Index, a Prím Média, az SWI és a Telnet indított hasonló szolgáltatást, emellett tovább él a Freestart. Az ingyenes internetszolgáltatásnál nincsen internetdíj, használóinak csak a távközlési költségeket kell fedezniük. A szolgáltatást működtető vállalatok bevételi forrását a díjmegosztási rendelet biztosítja, mely szerint a távközlési vállalatok kötelesek az internethívásból származó jöveledem meghatározott részét az ingyenes netszolgáltató számára átadni.




Új tartalmak, hiányzó szolgáltatások az interneten

Az internetes tartalmakat vizsgálva látható, hogy bár az idei évben számos új kezdeményezés született, még jócskán találhatók hiánycikkek. Varga Károly, a Medián közvélemény-kutató cég internetes forgalmat mérő Webaudit szolgáltatásának munkatársa szerint idén a szélessávú internet-hozzáférés folyamatos elterjedése, a belpolitika és a választások iránti felfokozott érdeklődés, valamint a két valóságshow átütő sikere egyenként is jelentős forgalom-növekedést indukáltak. Varga úgy véli, a többletforgalom haszonélvezői elsősorban a vezető portálok, mivel az önálló vállalkozásként működö kis- és középsite-ok látogatottsága kevéssé emelkedett.

Ezzel ellentétesen vélekedik Nádori Péter, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnökségi tagja. Nádori szerint - aki a HVG online kiadásának főszerkesztője - az idei évet a dinamikus növekedés, valamint a piac konszolidációja jellemezte. A leglátogatottabb portálok az elmúlt közel 12 hónap alatt tovább növelték nézettségüket, a számokból kiderül, hogy nem csak többen neteztek, de a hálón töltött idő alatt több oldalt néztek meg, több időt töltöttek a neten. A növekedésben nagy szerepet játszott, hogy folytatódott a tartalomszolgáltatási piac átalakulása: kisebb vállalkozások összefogva közösen léptek piacra, a vezető portálok pedig nagyszámú és változatos szolgáltatói, tartalmi partnerrel bővítették kínálatukat - összegzi Nádori. Az [origo] egykori főszerkesztője szerint a kis cégek számára sokszor csak ezek a megoldások jelenthették az életben maradást.

Vezető portálok nézettségi adatai a Medián Webaudit mérése szerint, napi átlag, 2002. november, látogatás (session, egy látogatóhoz köthető oldalletöltések sorozata) szerint rendezve

NévLátogatásOldalletöltés
1.[origo]620 4245 033 658
2.Startlap340 3991 001 771
3.Index292 6912 470 617
4.Korridor175 057 1 829 426
5.True Network162 158 1 301 380
6.Habostorta113 466903 980
7.RTL Klub Online94 056735 009
8.777sms93 096334 024
9.stop! network86 784650 998
10.Est.hu/HWSW/Hírkereső70584221 032



WIW



Egyelőre nem bankolunk a neten

Lassan indul meg a pénzügyi tranzakciók és a közigazgatási szolgáltatások hálóra vándorlása, az elektronikus ügyintézés ma legjobb esetben is csak gyerekcipőben járónak mondható. Internetes banki szolgáltatásokat a WIP felmérése szerint a felhasználók 90 százaléka még soha nem vett igénybe, s csak 4 százaléknyi azok aránya, akik gyakran választják pénzügyeik intézésének ezen módját. Hasonlóan alacsony az aránya az interneten vásárlóknak, a felmérés szerint a megszokás mellett az alacsony érdeklődés egyik lényeges oka a bizalmatlanság: legtöbben nem vagy csak kismértékben érzik biztonságban hitelkártyájuk adatait az online tranzakciók során.

Idei újdonság az emelt díjas SMS szolgáltatás hazai bevezetése, mely nagymértékben megkönnyíti a fizetést főképpen kisebb értékű digitális tartalmak és szolgáltatások (például mobilos csengőhangok, digitális fényképelőhívás, tárhelybérlet) esetében. Az SMS kihasználására szintén remek példa a Való Világ és a Big Brother reality show-k közönségszavazási rendszere, mely a műsorok interaktivitása mellett a televízióknak új bevételi forrásokat biztosított.

Digitális tartalom

A netes tartalmak fejlődését kívánja serkenteni az uniós eContent program. Decemberben az IHM ehhez kapcsolódó pályázatot írt ki fejlesztési célokra.

Általános vélemény szerint ugyancsak akad még tennivaló az elektronikus közigazgatási szolgáltatások terén - a netes tartalmak terén ez az a szegmens, ahol a vivendis Baráth Gergely és az axelerós Drajkó László is a legtöbb hiányosságot fedezte fel. Utóbbi szerint, míg a versenyszféra internetes kínálata - például a média, a pénzügyi szolgáltatások, vásárlási lehetőségek - mind a kínálat, mind a minőség terén nagyon jó, az államigazgatás "online-osítása" jóval hátrébb jár. A jelen helyzet szerint bár 2001 óta törvény szabályozza a tranzakciók biztonságáért felelős elektronikus aláírás helyzetét, s azóta az e-szignó is hozzáférhető a piacon (lásd korábbi írásunkat), hiányoznak a lehetőségeket kihasználó alkalmazások. Az e-ügyintézés első megjelenése az APEH kezdeményezése, a kiemelt adózók számára idén ősszel elindított elektronikus adóbevallási rendszer volt. Az informatikai tárca tervei szerint egyébként a több területen is működő gyakorlati ügyintézés lépésekben, hosszabb idő alatt valósulhat meg. Kovács Kálmán informatikai miniszter szerint először az önkormányzatok hálózati kapcsolatának biztosítása és az ezek közötti elektronikus kommunikáció megvalósítása a cél, amire már 2003-ban sor kerülhet. Az állampolgárok jogi, közigazgatási ügyeinek internetes intézése ezután, valamikor 2004-ben indulhat be - vázolta fel a minisztérium terveit Kovács december elején.