A Gyűrű háborúja

Vágólapra másolva!
2004 első negyedében jeleníti meg a Vivendi Universal Games következő, a Gyűrűk ura eseményeit feldolgozó játékát, a War of the Ringet. A stratégiai játékban ezúttal akár a gonosz oldal seregeit is vezethetjük
Vágólapra másolva!

A Gyűrűk ura mérhetetlen népszerűségét figyelembe véve elég meglepő, hogy eddig még nem készült átütő sikerű stratégiai játék Tolkien remekművéből. Az áttörést a Vivendi Universal és a Liquid Entertainment játéka, a War of the Ring hozhatja meg, melyre azonban még várni kell a következő év első negyedéig. A programban most nemcsak a Szauron ellen harcoló jók, hanem akár a sötétség seregeit is irányíthatjuk. Míg a jó oldalt választóknak egy részletesen felépített, a regény eseményeinek megfelelő küldetéssorozatot kell végigjátszaniuk, addig a gonosz seregek vezetőinek célja minél nagyobb területek meghódítása az árnyéknak.