Alapítók hagyják el a Blizzardot

Vágólapra másolva!
Több alapító is úgy döntött, hogy búcsút int a Blizzard North fejlesztőcsapatának. A négy szóban forgó személy Erich Schaefer, Max Schaefer, David Brevik, valamint a Blizzard elnökhelyettese, Bill Roper.
Vágólapra másolva!

Gondban lehet a Blizzard a finoman szólva is éles szoftverpiaci versenyben, mivel négy fontos személyiség, köztük két alapító tag és a Blizzard elnökhelyettese is úgy döntött, hogy más lehetőségek után néz. A négy érintett személy Erich Schaefer, Max Schaefer, David Brevik, valamint a Blizzard elnökhelyettese, Bill Roper, akik elvesztése minden bizonnyal komoly érvágásnak bizonyul. Brevik és a Schaefer testvérek 1993-ban alapították Condor nevű fejlesztőcsapatukat, majd 1995-ben elkezdték fejleszteni a Diablot a Blizzardnak. A cég nemsokára megvásárolta a Condort, mely a továbbiakban Blizzard North néven folytatta tevékenységét.