Két országban betiltották a Lindowst

Vágólapra másolva!
Finnországban és Svédországban a bíróság megtiltotta a Windows vetélytársául szánt operációs rendszert fejlesztő cégnek a Lindows név használatát. Az USA-ban a cég egyelőre továbbra is értékesítheti multifunkciós operációs rendszerét.
Vágólapra másolva!

A Microsoft két európai országban is sikert ért el a Windows-alternatív operációs rendszerként árult Lindows nevű operációs rendszer fejlesztőivel szemben - számolt be a Washington Post online kiadása. A nyílt Linuxra épülő szoftvert helyi bíróságok előzetes határozatai nyomán Finnországban december 1, Svédországban pedig december 10-e óta nem értékesítheti a Lindows.com. Hasonló bírósági határozatokat kíván elérni a Microsoft Holldandiában és Franciaországban, ahol szintén jogi úton próbálja elejét venni annak, hogy versenytársa Lindows néven árusítsa saját operációs rendszerét - közölte a szoftvercég.

A Microsoft az Egyesült Államokban két évvel ezelőtt perelte be a Lindows.com-ot a saját szoftvertermékééhez hasonló márkanév használatáért. Az utóbbi cég operációs rendszere a nyílt Linux szoftverre épül, ugyanakkor számos Microsoft Windowsra írt alkalmazást is képes futtatni. Az amerikai bíróságok az eddigi két tárgyaláson a Lindows.com-nak adtak igazat, így a cég egyelőre továbbra is árusíthatja operációs rendszerét az államokban, igaz márcus 1-ejére újabb tárgyalást tűztek ki.