Xpand Rally-tesztelőket keres a Techland

Vágólapra másolva!
Játékosokat keres a lengyel Techland az Xpand Rally című autóversenyes játékához. A tesztelésre, melyre a hivatalos oldalon lehet jelentkezni, mintegy kétezer játékost kíván bevonni a Chrome-ot fejlesztő brigád. Azt már tudjuk, hogy a programot a Strategy First adja ki, az viszont még kérdéses, hogy  a megjelenést mikorra időzítik.
Vágólapra másolva!
A játék weboldalahttp://www.xpandrally.com/

A tavalyi E3-on mindenki a Sims folytatására, valamint a készülő shooterekre figyelt, de a nagy "piactér" egy kisebb szegletében egy autóversenyes program is bemutatkozott. A játékot a Techland írta, melynek akkor még mindenki epedve várta Chrome című, világverőnek kikiáltott akcióprogramját. Az érdeklődők nagyon megörültek, mikor kiderült, hogy az Xpand Rallyt is a Chrome lélegzetelállítónak ígért látványvilágáért felelős motorja hajtja. A Chrome aztán megjelent, és ha diszkréten szeretnénk fogalmazni, nem hozta meg a várt sikert. Ezt persze nem a grafikának köszönhette, így abban méltán reménykedhetünk, hogy az Xpand tartalmában is felnő a megjelenítéshez. Hogy ez biztosítva legyen szükség van bétatesztelőkre, méghozzá kétezer emberre, akik a játék honlapján regisztrálhatják magukat. Arról, hogy a tesztelés pontosan meddig tart és hogy egyáltalán a játék mikor jelenhet meg, még nem érkezett hivatalos közlés.