Új Neverwinter Nights kiegészítő

Vágólapra másolva!
A Bioware egy új kiegészítőn dolgozik, melyet kifejezetten az egyre nagyobb létszámú Neverwinter Nights közösség számára készítenek. A Community Expansion Pack elnevezésű addonban nem kevesebb, mint négyszázötven szörnyeteg, valamint százhúsz NPC portré kapott helyet.
Vágólapra másolva!

Aligha találunk olyan játékot, mely nagyobb közösséggel rendelkezne, mind a D&D 3rd Edition szabályait használó Neverwinter Nights. Ez a nagy létszámú közösség ráadásul még igen kreatív is, amit jól mutat a hivatalos oldalon található temérdek modul, valamint a rengeteg "saját gyártmányú" fegyver, tárgy, szörnyeteg. Ezen aktív közösség tagjainak a munkáit is tartalmazza a kiegészítő, melynek első változata nemsokára letölthető lesz az NWN oldaláról, és a találó Community Expansion Pack nevet viseli. Új kalandok egyelőre nem fértek be a csomagba, de később megjelenő, megújított változataiban már a kalandmodulok is feltűnnek. Akkor mi került a csomagba? Először is négyszázötvennél is több szörny, melyek közt akadnak könnyebb zsákmányok, de hősöknek való ellenfelek is. A rémek mellett temérdek fegyver, tárgy és páncél lapul a CEP-ben, és ráadásként még százhúsz új nem játékos karakter portréval is megörvendeztetnek bennünket a Bioware fejlesztői.