A Csendes-óceán a hadszíntere a Pacific Stormnak

Vágólapra másolva!
2005-re tervezi megjelentetni a Buka Entertainment azt a valós idejű stratégiai játékot, melyet a Lesta Studio fejleszt, s mely a változatosság kedvéért ismét a második világháborút tárja elénk. A Pacific Storm helyszíne ezúttal a Csendes-óceán térsége, ahol mind az amerikai, mind a japán oldal seregeit irányíthatjuk.
Vágólapra másolva!

Lassan már tényleg nem a fantasy vagy a sci-fi világok lesznek a legnépszerűbb céltáblái a számítógépes játékoknak, hanem a második világháború hadszínterei. Különösen kedvelt ez a téma a shooterek, valamint a stratégiai programok körében, mely utóbbiak táborába tartozik majd a 2005-ben megjelenő Pacific Storm is. A program eseményei, mint az a címből is kiderül, ezúttal a csendes-óceáni hadszíntéren zajlanak, és a játékos mindkét fő részvevő szemszögéből megtapasztalhatja a hadvezérek sorsát. A fejlesztők pontos történelmi adatokat használtak fel, hogy megalkossák a programban szereplő repülőgépeket, anyahajókat, tengeralattjárókat és egyéb harci eszközöket. Az egységeink fokozatosan léphetnek előre a megszerzett tapasztalatok függvényében, így gondosan fontoljuk meg, hogy mennyire óvatlanul dobáljuk egységeinket az ellenfél elé. A programban ezúttal helyet kap a nyersanyagok gyűjtögetése is, mely a második világháborús stratégiákból rendre kimarad.