Kábellopás miatti üzemzavar a Matávnál

Vágólapra másolva!
Hajnalban ellopták a Margit híd alól a Matáv két, egyenként 80 méter méteres rézkábelét, ami részlegesen kimaradást okozott a bérelt vonali kommunikációban. Ígérete szerint a távközlési társaság egy órán belül teljesen helyreállítja szolgáltatását - közölte a cég pénteken dél körül az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Gencsy Péter, a Matáv műszaki szolgáltatás igazgatóságának üzemviteli igazgató-helyettese elmondta, hogy reggel 7 órától folyamatosan állítják helyre a szolgáltatást, először a mentőszolgálatnak tették lehetővé a kerülő utakon történő kommunikációt. A kimaradás a város több pontját is érintette, mivel a Margít híd alatti kábeleken keresztül több központ is kapcsolatban volt egymással. A kommunikáció megszakadása a lakosságot nem érintette, csupán a bérelt vonali összeköttetéseket.

Gencsy közölte, hogy a kommunikációt kerülő vonalakon teszik lehetővé, mivel a Margit híd alatti kábelrész pótlását, illetve az itteni teljes helyreállítást csak keddre tudják elvégezni. Hozzátette: a más központokon és nyomvonalakon keresztüli átkötéseket folyamatosan végzik, egymás után élednek fel az áramkörök, így egyre több bérelt vonali előfizető tud ismét kommunikálni. A szakember a kár nagyságát több millió forintra becsülte, ám egyelőre ennél pontosabb összeget nem tudott mondani, mivel nemcsak az ellopott kábelrészt kell pótolni: a kiadásokat növeli az is, hogy kerülő úton kell megteremteni a kommunikáció lehetőségét.

A Matáv a lopás miatt az illetékes rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

(A Matáv Rt. az [origo]-t kiadó Axelero Internet Rt. tulajdonosa.)