Vágólapra másolva!
Hétfőn hivatalosan is bemutatták a már több mint egy hónapja kinevezett hírközlési fogyasztói jogok képviselőjét. Juhász Károly egyik fő feladata a fogyasztók minél hatékonyabb tájékoztatása lesz.
Vágólapra másolva!

A hírközlési fogyasztói jogok képviselőjének feladata a felhasználók problémáinak megoldása, illetve az lesz, hogy a fogyasztókat megfelelően tájékoztassa, ezáltal megkönnyítse a szolgáltatások közötti eligazodást - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke (NHH) hétfőn sajtótájékoztatón.

A hivatalosan több mint egy hónapja kinevezett, szociológus végzettségű Juhász Károly bemutatkozása alkalmával elmondta, hogy a hivatalt piacformáló módon szeretné működtetni, a célja az, hogy a fogyasztók minél több és minél jobb szolgáltatást kapjanak. Pataki Dániel kifejtette: a kutatások azt mutatták, hogy a fogyasztói panaszok kezelése nem megfelelő, és ezért építették be ezt az intézményt az új elektronikus hírközlési törvénybe. Hozzátette: a hivatalnak az is feladata lesz, hogy megoldási javaslatokat dolgozzon ki, illetve ha szükséges kezdeményezze a jogszabályok módosítását.