Hiányzó digitális tudás a rendőrségnél

Vágólapra másolva!
A brit Institute for Public Policy Research (IPPR) jelentése szerint a rendőrség munkájában komoly válság következhet be, amennyiben nem javítják a digitális bűnelkövetések felderítési módszereit, ugyanis ezeket máris súlyos hiányosságok jellemzik.
Vágólapra másolva!

A jelentés kitér arra, hogy szükség van a bűnüldözési rendszerben résztvevők, nyomozók és ügyészek országosan kiterjedt számítógépes felkészítésére annak megelőzése érdekében, hogy a közszféra és a magánszemélyek saját kezükbe vegyék a bíráskodást. A tanulmányt vezető e-kereskedelmi lobby, az EURIM főtitkára, Philip Virgo figyelmeztetett: fennáll annak veszélye, hogy a számítógépes bűnelkövetés demokratikusan szabályozott ellenőrzését felváltják az éberségi akciók és a legitim nyomozások helyét rejtett magánakciók veszik át - tudósított az Információs Társadalom és Trendkutató Központ Infinit hírlevele.

Míg az Egyesült Királyság rendőrségénél kevesebb, mint ezer tisztet képeztek ki legalább alapszinten a digitális bizonyítékok kezelésére, például a számítógépes merevlemezek elemzésére, addig a magánszférában körülbelül 8 ezer biztonsági szakértő működik. Ezért a jelentés arra tesz javaslatot, hogy tegyék szorosabbá az ágazati szakértőkkel való együttműködést, ugyanis nélkülük az e-bűnelkövetések nem felderíthetők. - A királyságban 140 ezer rendőrhivatalnok áll alkalmazásban. Azonban amellett, hogy alig ezren kaptak alapszintű digitális képzést, kevesebb, mint 250-en dolgoznak a számítógépes bűnüldözési egységnél vagy rendelkeznek ide vonatkozó magasabb szintű törvényszéki képzettséggel - állítja David Harrington, a jelentés szerzője.

ITTK Infinit