Öt új készülékkel indít offenzívát a Nokia

Vágólapra másolva!
Hétfőn öt új készüléket mutatott be a Nokia. A finn gyártó alsó- és középkategóriás, széthajtható kivitelű mobiltelefonokkal bővíti portfólióját, főleg a középkategóriában erősítve.
Vágólapra másolva!

A Nokia egy Helsinkiben és Szingapúrban szimultán zajló sajtókonferencián mutatta be legújabb fejlesztésű mobiltelefonjait és néhány újfajta kiegészítőt. Noha a társaság az európai piacon eddig csupán egyetlen kettéhajtható kivitelben készült mobilt árusított, most egyszerre három ilyen telefonnal bővítette termékpalettáját. A rendezvényen Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója elmondta, a hétfőn bejelentett új termékekkel - kiváltképp a gyártó európai kínálatában újoncnak számító széthajtható mobilok révén - a vállalat portfóliója jelentősen versenyképesebbé válik, főként a közepes árkategóriában. A vállalat várakozásai szerint az idei év során világszerte hatszázmillió darab mobiltelefont értékesít majd, melynek egyharmadát már digitális fényképezővel felszerelt készülékek teszik majd ki. 2004 első negyedévében a Nokia 44,7 millió darab mobilt adott el, mellyel 32 százalék körüli piaci részesedésre tett szert.


Új belépők a középkategóriában

A cég egyik újdonsága az alsó árkategóriás, alapfunkciókat kínáló - de színes kijelzővel, valamint MMS és GPRS-képességgel felvértezett, Java-programok futtatását is lehetővé tevő - 2650 jelű készülék, amely a szintén hétfőn bejelentett, ám nem összecsukható 2600 modell testvére. Mindkét típus az idei év harmadik negyedévében kerülhet a boltokba.

Forrás: Nokia
Nokia 6170



Forrás: Nokia
Nokia 6260

Kompakt méretekkel bíró okostelefon lesz a tervek szerint szintén az év vége tájékán debütáló Nokia 6260-as okostelefon, amelynek fedőlapja a Samsung SGH-V200-ashoz hasonlóan 180 fokban elforgatható.

A Series 60 operációs rendszert futtató készülék szintén VGA-kamerával rendelkezik, s támogatja a Bluetooth vezeték nélküli adatátvitelt is, memóriája pedig MMC-kártyákkal bővíthető, ezen kívül pedig integrált VPN- és e-mailklienssel rendelkezik, és weboldalak böngészésére is képes.

A 6260-as típusjelzésá Nokia mobiltelefont a harmadik negyedévben hozzák majd forgalomba 400 euró körüli áron.