Fejleszthetik angoltudásukat a játékosok

Vágólapra másolva!
A Redclaw Games nemrég kiadta a kedvelt fejtörő a Weave Words PC-s változatát. A papíron, illetve táblás formában igen kedvelt játékban szavak összerakásával kell közmondásokat és szólásokat megfejtenünk. A Redclaw gondoskodott a hosszú távú szórakozásról, mivel kétezernél is több megfejtendő mondást rejtett programjába.
Vágólapra másolva!

A számítógépes játékok közt sajnos igen ritkán találkozunk olyan alkotással, mely nemcsak a szórakozásra, hanem az oktatásra is hangsúlyt fektet. Ilyen játék a Didi & Ditto Kindergarten, vagy éppen a Zoo Tycoon a kicsiknek és ilyen a Redclaw Games által PC-re konvertált Weave Words is az angol nyelv iránt érdeklődőknek. A játék lényege, hogy a próbálkozóknak közmondásokat, illetve szólásokat kell megfejteniük, olyan kategóriákban, mint ételek, híres személyek, háztartás és ezekhez hasonlók. Az első lépés, hogy a program által felkínált betűkből hárombetűs szavakat alkossunk. Ha e szavakban szerepelnek olyan betűk, melyek a megfejtendő szólásnak is elemei, azok láthatóvá válnak számunkra. Ha van ötletünk, megpróbálhatjuk megfejteni a közmondást, ha pedig sikerrel jártunk, léphetünk is a következő "pályára". Egy ilyen játéknak természetesen a tartalma lehet az erőssége, és hogy ez így is legyen, azt a Redclaw 2250 mondás és szólás összegyűjtésével próbálta meg elérni.