Új lengyel fejlesztőgárda alakult

Vágólapra másolva!
Tovább bővült a kelet-európai fejlesztőcsapatok listája. Az újonnan létrejött gárda neve Heaven X, és Lengyelországban, Wroclawban nyitották meg irodájukat. A csapat tagjai nem amatőrök, hisz többen közülük részt vettek olyan játékok fejlesztésében, mint a Chrome vagy a Small Army.
Vágólapra másolva!

Lassan eljutunk arra a pontra, hogy minden PC-s játékot egy kelet-európai csoport fog írni. Ez a kijelentés talán túlzás, de az tény, hogy egyre több, PC-s játékok fejlesztésére szakosodott stúdió nő ki az egykori KGST talajából. A legújabb jelentkező a Techland, az LK Avalon, valamint Longsoft hazájában, Lengyelországban alakult Heaven X néven. A gárda létrehozói közül többen dolgoztak már a világverőnek kikiáltott, de aztán megbukott shooteren, a Chromeon is, ami a játék sikertelensége ellenére nem rossz ajánlólevél így indulásnak. Egyelőre két játék került beharangozásra, melyet már önállóan készítenek a Heaven X szakemberei; ezek egyike az Indiana Jack című akciójáték, mely a már többször emlegetett Chrome motorját használja, a másik pedig egy Kokomando elnevezésű program, mely első sorban a fiatalabbakat veszi célba, és teljesen új engine-re, a Magnumra épül.