Sonic és társai újra PC-n

Vágólapra másolva!
Ismét feltűnik a konzolok világának egyik legjellegzetesebb figurája, Sonic a PC-k világában. A Sega harcias sündisznója a Sonic Heroes című programban száll szembe ősi ellenségével, a galád dr. Eggmannel, küzdelmeiben pedig barátai, Knuckles, Tails és mások segítik.
Vágólapra másolva!

Nemcsak a PC-s játékok világának vannak meg a jellegzetes hősei - Lara Croft, Serious Sam stb. - hanem a konzolokon is találkozhatunk tipikus figurákkal. Sőt, itt még inkább jellemző egy adott hős favorizálása, ami több okra vezethető vissza. Egyfelől a konzolos játékok között sokkal több az akcióprogram, melyet eleve könnyebb egy hős köré építeni. Másfelől ezek a programok a Távol-Keleten, például Japánban kerülnek forgalomba, ahol meglehetősen összefonódtak a hőscentrikus anime-manga kultúrával - gondoljunk csak a mind rajzfilmben, mind játékban rendkívül népszerű Legend of Himikóra. Persze a legtöbb PC-s játék már konzolokra is megjelenik, és a "forgalom" néha kétirányú, vagyis az emlegetett konzol-héroszok is feltűnnek PC-s játékokban. Ilyen játék lesz a Sonic Heroes is, mely novemberben jelenik meg az amerikai üzletekben. A főszereplő a Sega üdvöskéje, Sonic, aki Knuckles, Tails és más cimborái segítségével száll szembe a gonosz dr. Eggmannel.