Kétmillió új internetező 2006-ig

Vágólapra másolva!
A lisszaboni célokról, Magyarország információ-technológiai fejlődéséről és a közeljövő céljairól volt szó pénteken a Millenáris Parkban, az eMagyarország 2005 szakmai napon. A szaktárca 2006-ig kétmillió új internetezőre számít hazánkban.
Vágólapra másolva!

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az eMagyarország program 2005-ös és 2006-os terveit mutatta be. A program egyik célja, hogy 2006-ra kétmillióval gyarapodjon a hazai internetezők tábora, és az otthon internetezők aránya elérje a 25 százalékot. Ehhez a Sulinet Expressz program folytatására, az internet-tarifák évi 15 százalékos csökkentésére van szükség, valamint arra, hogy a közösségi internet-pontokon minél többen megismerhessék, milyen előnyöket kínál számukra a világháló - tájékoztatott a Magyarország.hu. A második cél a Közháló-program folytatása, amely minőségi ugrást hoz majd az oktatásban, az egészségügyi szolgáltatásokban és a tudományos kutatásokban. Őszre a teljes közoktatási tananyag rendelkezésre áll majd digitális formában - nyilatkozta Kovács Kálmán.

Komolyan átformálhatja az internetes szolgáltatások piacát a harmadik generációs mobilszolgáltatás 2006-os indulása, hiszen a 3G mobil szélessávú kapcsolatot tesz lehetővé, teret nyit új multimédiás alkalmazások számára, és szerepet kaphat az elektronikus ügyintézésben is.

A program ötödik eleme az oktatási és kulturális központként is funkcionáló Jövő Háza a Millenáris Parkban, ahol tudományos kiállításokat tartanak, interaktív játszóházat rendeznek be, a látogatók hozzáférhetnek az NDA és NAVA tartalmakhoz és megtekinthetik a kortárs digitális művészeti alkotásokat.

Az internet híd a tudományágak között

Herskó Ferenc Izraelben élő, magyar származású Nobel-díjas biokémikus videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy a tudományos kutatásokban specializáció figyelhető meg, az internet pedig hídszerepet tölt be az egyes tudományterületek között. Viviane Reding, az unió információs társadalomért és médiáért felelős biztosa szintén videóüzenetben fejtette ki, hogy egységes katalogizálási rendszert és sztenderdeket kell kidolgozni, hogy digitális formában fennmaradjon, és mindenki számára elérhetővé váljon Európa filmes kulturális öröksége. A biztos üdvözölte, hogy Magyarországon már elindult a Nemzeti Audiovizuális Archívum felépítése.