Áprilisban jelenik meg a 64 bites Windows

Vágólapra másolva!
A Microsoft tájékoztatása szerint a Windows operációs rendszer 64 bites verziója már áprilisban piacra kerülnek. Az új platform érkezése komoly lökést adhat az új generációs processzorokat tartalmazó PC-k eladásainak.
Vágólapra másolva!

Erről Jim Allchin, a Microsoft alelnöke számolt be kedden. Elmondása szerint a hónap folyamán először a Windows XP, majd ezt követően a Windows Server 2003 operációs rendszerek 64 bites kiterjesztéseket kezelő kiadásai lesznek hozzáférhetőek. A jelenleg elterjedt számítógépekben még 32 bites architektúrájú processzorokat - és ennek megfelelően ezen a platformon működő szoftvereket - alkalmaznak, ezek 64 bites utódjai ugyanakkor számos előnnyel bírnak, többek közt nagyobb adatcsomagokat képesek kezelni, ami mely például háromdimenziós megjelenítést használó alkalmazások, nagy képfelbontásban futtatott játékok, valamint video- és képszerkesztő szoftverek használatakor biztosít a korábbiaknál nagyobb teljesítményt.

A 64 bites architektúrára épülő processzorok eddigi terjedését nagyban visszavetette, hogy egyetlen Windows rendszer sem támogatja az új kiterjesztést, csupán bizonyos Linux disztribúciók használták ki ennek képességeit. Míg a nagy processzorgyártok közül az AMD már 2003-ban piacra dobta 64 bites, asztali gépekbe szánt lapkáját, a piacvezető Intel ugyanezt csak idén február végén tette meg új Pentium 4 termékvonalának bemutatásával.

A Microsoft reményei szerint az új Windows-verziók premierje nem csak az új technológiára épülő számítógépek, de a 64 bites szoftverek fejlesztésének is komoly lökést ad.