Igazi boltot kell nyitni az e-áruház mellett

Vágólapra másolva!
Egy idejétmúlt szabályozás szerint a hazai internetes áruházak mindegyikének fenn kell tartania virtuális boltja mellett egy valóságos üzlethelyiséget is. A szakmai szervezetek évek óta küzdenek az e-kereskedelem terjedését lassító klauzula ellen, ám változás csak jövőre várható.
Vágólapra másolva!

Jelenleg, ha valaki egy termék internetes árusítására szánja magát, elképesztő költséggel és bürokratikus eljárással kell szembesülnie. Noha egy korszerű és biztonságos e-bolt elkészítése sem olcsó, az offline üzlet kialakítása csak további felesleges költséget jelent, és az sem jelent vigaszt, hogy a valóságos üzlethelyiség is hozhat bevételt, hiszen az eredeti koncepció csak e-bolt létrehozását tűzte ki. A kényszerű boltnyitást előíró szabály magyarázata az, hogy az e-áruházak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium jogértelmezése szerint csomagküldő szolgáltatásnak minősülnek, amelyekre egy még 1989-ben kiadott miniszteri rendelet rója kötelezettségül az üzlethelyiség kialakítását. 1989-ben azonban jószerivel még internet sem volt.

Cseles csalafintaságok

Az élelmesebb internetes vállalkozók azonban kitalálták már a módját annak, hogyan kell kijátszani a szabályokat. Például több ismert hazai online könyváruház is bérel - névleg - néhány négyzetmétert valóságos könyvesboltokban, így fel tud mutatni tényleges bolti hátteret is. Ezzel még akkor is ki tudják játszani az ellenőröket, ha azokról a könyvekről, amelyek az internetes boltban megrendelhetők, a valóságos üzlet eladói esetleg még csak nem is hallottak.

Márpedig érdemes ügyeskedni, mert a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ellenőrzi a webes üzleteket is. Boltonként akár százezer forintos bírságot is kivethetnek, ha nincs engedélye az e-üzletnek, ez pedig nem ritkaság: Dr. Kolozsi Sándor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) osztályvezetője korábban elmondta: míg 2003-ban száz vizsgált e-üzletből csak öt, 2004-ben még mindig csak 11 tett eleget az előírásoknak.

Elavult, de még számon kért kötelezettség

Változhat a helyzet, de nem egyhamar. Az internetes áruházakra vonatkozó jogszabályok módosításán jelenleg is dolgoznak a GKM-ben. Mint Kozák Tamás, a tárca kereskedelmi főosztályvezetője az [origo]-nak elmondta: az internetes kereskedelem üzleten kívüli kereskedelemnek számít majd, és az eddigi, üzlethelyiség nyitására vonatkozó kötelezettség helyett elegendő lesz egy vevőszolgálatot üzemeltetni. Kozma szerint a tényleges, fizikai elérhetőségre - például a személyes reklamáció biztosítása érdekében - fogyasztóvédelmi szempontból van szükség.

Azonban elképzelhető, hogy a jogszabályok csak év végén lépnek életbe: a minisztérium sajtószóvivője szerint a változások - melyek rendeletet, törvényt egyaránt érintenek - áprilisban kerülnek a kormány elé, ám hogy a kereskedelmi törvény módosításáról mikor szavaznak a parlamentben, még nem tudni. A jelenlegi helyzet ellentmondásosságára utal, hogy bár ma már mindenki tudja, hogy az e-boltokhoz kapcsolódó valós üzlethelyiségek fenntartása felesleges s remélhetőleg mihamarabb megszűnő kötelezettség, az érintett hatóságok a mai napig számon kérik akár egy internetes pólóüzlettől is, hogy tényleges boltot tartson fenn - a működési engedélyt ugyanis csak így kapja meg az e-bolt.

Rátonyi Gábor Tamás