Fehérjéket elemez a netes számítási rendszer

Vágólapra másolva!
Egy nagyszabású hálózati projekt keretében a világ különböző részein élő felhasználók személyi számítógépei alig három hónap alatt annyi számítási műveletet hajtottak végre, amihez különben több mint 4 ezer évre lett volna szükség.
Vágólapra másolva!

Tavaly november óta több ezer felhasználó lépett be abba a World Community Grid (WCG) által elindított projektbe, amelynek során a világhálóra kapcsolódó számítógépek fölös számítási kapacitását komoly egészségügyi és társadalmi problémák megoldásának szolgálatába állítják. Az önkéntesek által letölthető, egyszerűen telepíthető alkalmazás a proteinek emberi testben betöltött szerepét vizsgáló Institute of Systems Biology seattle-i kutatóintézete számára végez fehérjeelemzést. Az asztali számítógépek által ez idáig elvégzett műveletek révén az intézet kutatási projektjéhez (Human Proteome Folding Project) szükséges elemző munkának már a 22 százalékát sikerült elvégezni - jelentette az Információs Társadalom es Trendkutató Központ Infinit hírlevele. Az önkéntes csoportok és az egyéni felhasználók a projekt lebonyolítása érdekében kölcsönzött feldolgozó kapacitás után pontokat kapnak, s a hálózati kapcsolat sebessége, valamint a számítógép teljesítménye alapján a legtöbb pontot összegyűjtőket egy ligába sorolják. A pontgyűjtés, illetve a teljesítményrangsor felállítása a szervezők szerint további motivációt ad a résztvevőknek.

A kutatók abban bíznak, hogy a fehérjék szerepének jobb megértése nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy a rák, az AIDS vagy a malária leküzdéséhez korszerűbb gyógymódokat alakíthassanak ki. A proteinelemzés a legfejlettebb szuperszámítógépek segítségével is éveket venne igénybe. Ha azonban az elemző munkát asztali számítógépek globális hálózata végzi el, ez az idő hónapokra csökkenthető.

Az IBM által is támogatott WCG projekt a földön kívüli élet nyomait kutató nagysikerű Seti projekt nyomdokaiban halad. Ugyancsak az önkéntes felhasználók fölös számítási kapacitására épített az a Smallpox Research Grid nevű kutatási hálózat is, amely korábban a himlő elleni gyógyszermolekulák kifejlesztése céljából 226 ország több mint kétmillió számítógép-használójának gépeit egyesítette.