Konferenciabeszélgetés az Inviteltől

Vágólapra másolva!
Az egész országból - tehát más távközlési szolgáltatók területéről is - elérhető az a konferenciabeszélgetés-szolgáltatás, amelyet az Invitel ma mutatott be sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Normál tarifával, megrendelés, és regisztráció nélkül is elérhető az Invitel új konferenciabeszélgetés-szolgáltatása. Az igénylőknek mindössze egy jelszóul szolgáló, ötjegyű számjegyben kell megegyezniük, majd mindannyiuknak felhívni a (63) 771-771-es számot, és a kód beütése után létrejön a konferenciahívás. A 63-as körzethez tartozó számot ki-ki azzal a tarifával hívhatja, amelyet a szolgáltatója megállapított a szentesi területre. A sajtótájékoztatón elhangzott: konferenciahívást ugyan már negyven évvel ezelőtt is folytattak hazánkban, a szolgáltatás újdonsága leginkább abban rejlik, hogy a szolgáltató részéről történő emberi beavatkozás - tehát kapcsolás vagy ügyfélszolgálat - nélkül is igénybe vehető.

Videotelefonálásra is lehetőségük van a szolgáltató ügyfeleinek: az Invitel hálózatán - például két ADSL- vagy IP VPN (Virtual Private Network, azaz IP-alapú virtuális magánhálózat) előfizető - a megfelelő készülékek birtokában nem csak hallhatja, hanem láthatja is egymást. A szolgáltatás azonban nem olcsó: csak maga a készülék - melyet videokamerával és képernyővel is elláttak - 200 ezer - félmillió forint közötti áron vásárolható meg, s a havi bérlet díja is 10-20 ezer forint. A videotelefonálás - mely szintén képes konferenciabeszélgetések lebonyolítására - elsősorban vállalati ügyfelek számára éri meg tehát - a magánfelhasználók be kell, hogy érjék a gyakran ingyenes csevegőprogramokkal.