Fogyasztóvédelmi észrevételek a hazai internetről

Vágólapra másolva!
Egy fogyasztóvédelmi civil szervezet szerint bár javult a fogyasztók érdekvédelme, továbbra is akadnak problémák.  
Vágólapra másolva!

A VIII. Telecom liberalizáció konferencián felszólaló Fischer Gábor, az OFE infokommunikációs munkabizottságának elnöke szerint a tavaly életbe lépett hírközlési törvény óta javult a fogyasztók helyzete, de még mindig akadnak problémás helyzetek - adta hírül a Magyarország.hu. A fogyasztóvédelmi egyesület képviselője szerint a telefontársaságok nem mindig jelzik, hogy perc, vagy másodperc alapon számolják a beszélgetések költségét, illetve van számos beváltatlan ígéret is. Fischer szerint az is problémát jelent, hogy a telefonkészülékek tudása és szolgáltatásai meghaladják az egyszeri mobiltelefonáló képességeit és igényét.

Fischer kitért a távközlési vállalatok ügyfélszolgálatainak hibáira is: a 24 órás elérhetőséget esténként és hétvégén olykor egy üzenetrögzítővel váltják ki a távközlési vállalatok, az e-mailben érkező bejelentéseket pedig gyakorta nem válaszolják meg. Kifejezetten az internetre vonatkozó észrevételt a betárcsázóprogramok vonatkozásában idézett a fogyasztóvédőtől a kormányzati portál. Fischer szerint elsősorban magával a szolgáltatóhoz érdemes fordulni a panaszokat orvosolandó, de felhívta a figyelmet, hogy a távközlési fogyasztóknak már saját szószólójuk is van.