Vágólapra másolva!
A Nemzeti Hírközlési Hatóság 13 millió forintos bírsággal sújtotta a Hungarotelt, mivel megállapította, hogy a szolgáltató az általános szerződési feltételeiben (ászf) nem biztosítja a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a közvetítőválasztást.
Vágólapra másolva!

A közvetítőválasztás az előfizető számára lehetővé teszi, hogy saját telefonálási szokásainak ismeretében eldöntse, mely hívásokra milyen szolgáltatót vesz igénybe. A közvetítőválasztás révén használható például a Tele2 vagy az Invitel telefonszolgáltatása Matáv területen is. Az NHH 2004-ben hivatalból piacfelügyeleti eljárást folytatott annak vizsgálatára, hogy a Hungarotel Rt., mint jelentős piaci erejű szolgáltató, a közvetítőválasztás nyújtása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el. Akkor a hatóság megállapította, hogy a szolgáltató megsértette az elektronikus hírközlésről szóló törvény azon rendelkezését, miszerint a közvetítőválasztás biztosítására köteles szolgáltató előfizetői szerződésben nem zárhatja ki, és nem korlátozhatja a közvetítőválasztást.

Az NHH 2004. augusztusában kötelezte a szolgáltatatót az ászf megváltoztatására, amit az meg is tett, a most megismételt piacfelügyeleti eljárás során azonban kiderült, hogy a Hungarotel továbbra is korlátozza a közvetítőválasztást és ezzel megsérti az elektronikus hírközlési törvényben foglalt tisztességes és hatékony verseny fenntartásának alapelvét. A Hungarotelnél azok az előfizetők, akik közvetítőszolgáltatót kívántak igénybevenni, drágább - háromszoros árú - díjcsomagra kellett áttérniük, így maga a közvetítőválasztással megspórolható összeg olvadt el.

Az NHH közleménye szerint a Hungarotel az eljárás során együttműködő volt, amit a bírság kiszabásánál is figyelembe vettek. Ezzel együtt összesen 13 millió forintra bírságolta meg a harmadik legnagyobb telefontársaságot.