Újabb könyvet írna Bill Gates

Vágólapra másolva!
A Microsoft társalapítója azt tervezi, hogy kilenc évvel ezelőtt kiadott könyve után újabb kötet megírásának lát neki. Bill Gates új könyve arról szól majd, hogy milyen hatást gyakorol majd a technológia az emberekre és a vállalatokra.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Bill Gates

Gates első, Üzlet @ gondolat sebességével (Business @ the Speed of Thought) című könyve 1996-ban jelent meg, a szoftveróriás első embere azonban újabb kötet megírását fontolgatja - jelentette be a Microsoft szóvivője.

Az új könyv pontos megjelenési ideje egyelőre nem ismert, mivel a Microsoft-vezér még nem látott neki az új kötet megírásának - mondta el a szóvivő. Gates elmondása szerint ugyanakkor következő könyvének témája az lenne, hogy a technológia és az innováció miként változtatja meg az emberek kapcsolattartását, szórakozását s milyen hatást gyakorol majd a nagyvállalatokra, intézményekre. Emellett a műben Gates várhatóan azt is taglalja majd, hogy miként boldogulhatnak az emberek és a vállalatok a napi munka során felmerülő egyre nagyobb mennyiségű információáradat feldolgozásával a leghatékonyabban.