A hanglemezkiadók még több bevételt akarnak kicsikarni maguknak az iTunes zeneáruházból, ezért árat emelnének, ami az Apple-vezér szerint végzetes hiba lenne.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0509/20050922stevejobs.jpg)
T-Online zeneáruház
Steve Jobs a Párizsban zajló Apple Expón emelte fel a szavát a hanglemezkiadók nyerészkedési szándéka ellen - írja az AP hírügynökség. A vállalat vezetője szerint nagy hiba lenne felemelni az iTunes internetes zeneáruház árait, mivel ez csak arra buzdítaná a felhasználókat, hogy hagyjanak fel a legális zenevásárlással, és térjenek vissza a kalózkodáshoz.
Az Apple az iTunes online áruházon keresztül értékesít zeneszámokat az iPod zenelejátszó-családhoz, de a megvásárolt fájlokat számítógépen is meg lehet hallgatni. Európában 99 a centbe kerül egy zeneszám - az Egyesült Államokban 99 dollárcent, vagyis az árfolyamkülönbség miatt ott valamivel olcsóbb -, és az árak nem változtak az iTunes beindítása óta. Az Apple zenekiadókkal kötött eredeti szerződése viszont hamarosan érvényét veszti, így azok most kedvezőbb feltételeket igyekeznek kicsikarni Jobs cégéből.
A Sony nem adja Japánt
Mindezt annak ellenére teszik, hogy Jobs szerint már így is jobban járnak, mintha hagyományos formátumban árulnák az albumokat, mivel megspórolják a korongok legyártásának, terjesztésének és kiszállításának költségeit. Az Apple-vezér szerint ezért a lemezkiadók egyszerűen mohóságuk okán nyerészkednének még jobban az iTunes-on.
Az AP által megkeresett nagy lemezkiadók - a Warner, a Universal, a Sony és az EMI - mindeddig nem kommentálták Steve Jobs vádjait. Az Apple augusztusban indította el legújabb zeneáruházát Japánban, viszont a Sony zenei választéka nélkül. Az időközben saját mp3-lejátszóival az iPodnak hadat üzenő céggel ugyanis az iTunes üzemeltetői nem tudtak megállapodni a zenék licencdíjairól.
Mindenki veszíthet
Jobs szerint a lemezkiadók indokolatlan gazdagodásán túl az áremelés csak a zenekalózkodás előretörésének kedvezne. "Megpróbálunk versenyre kelni a kalózkodással, ... és az emberek tudtára adni, hogy méltányos áron is hozzájuthatnak a zenékhez." - tette hozzá az Apple-vezér. "De ha az árak jelentősen megemelkednek, akkor visszatérnek az illegális letöltéshez. Így mindenki veszít."
A Forrester Research adatai is megerősítik Steve Jobs sejtését. A piackutató cég szerint a 12-21 éves amerikai internetezők fele rendszeresen használ fájlcserélő programokat, és mindössze 6 százalékuk vásárol zenét az interneten.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?