Külföldieket is vár a megújult Wiw

Vágólapra másolva!
Az ígért szeptemberi kezdéshez képest kis csúszással, de csütörtökön végül elindult a megújult Wiw.hu közösségi oldal, amely a jövőben nemzetköziesített tartalommal, iWiw néven folytatja működését.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb hazai kapcsolatiháló-szövő oldal ma megnyílt az idegenajkúak előtt is. A Wiw (mely a who is who - ki kicsoda rövidítéséből adódik) helyett a jövőben az internecionalitásra utaló iwiw néven fut majd. A magyar mellett eztán választhat a látogató, hogy angolul, franciául, németül, olaszul, spanyolul, portugálul, svédül, görögül, csehül vagy szlovákul kívánja látni az oldalt, így külföldieknek is lehetőségük lesz kapcsolatokat ápolni a wiw-en.

Nagy fába vágta a fejszéjét a Wiw a szolgáltatás nemzetköziesítésével: hasonló közösségépítő weboldalak ugyanis már vannak a hálón. A legismertebb közülük a Google üzemeltetésében működő Orkut (mely török kiagyalója nevét kapta), többmillió regisztrált felhasználóval büszkélkedhet. Igaz, az Amerikában működő webtársadalmi oldal használóinak háromnegyede brazil, így a százezres bázissal rendelkező magyar Wiwnek van lehetősége szépíteni, hiszen itt a felhasználók zöme magyar.

A nemzetközi nyitással együtt a Wiw nagyobb teret ad a helyi szerveződéseknek (városok szerint is lehet keresni, illetve fórumot nyitni), lett apróhirdetés rovat, új térkép és a vadidegenek közt kirajzolható a legrövidebb kapcsolati út is.

Forrás: [origo]

A Wiwbe már több százezren regisztrálták magukat, és több mint egymilliónyi kapcsolat jött létre. A Wiw.hu az egyik legeredetibb hazai közösségi portál, amely a személyes kapcsolatoknak teremt online keretrendszert: a kapcsolataink virtuális nyilvántartásaként működő honlap segítségével böngészhetünk a felhasználók adatai között, vagy megkereshetjük egy általunk személyesen nem ismert taghoz vezető legrövidebb utat. A Wiw-re az kerülhet be, akit egyi tag meghív, ezt követően pedig nincs más dolga a felhasználónak, mint megkeresni ismerőseit, és felvenni velük a kapcsolatot.