Vágólapra másolva!
Kedden este 45 éves korában elhunyt Hutter Ottó hiradástechnikai szakmérnök, informatikai újságíró, a hazai e-learning egyik jelentős személyisége.
Vágólapra másolva!

Forrás: www.hutter.huHutter 1984-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, 1985-ben hiradástechnikai szakmérnöki, 1989-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1984 óta az MTA SZTAKI-ban dolgozott, eleinte hardver-szoftver fejlesztőként, később szoftver projektvezetőként, majd oktatási vezetőként. 2002 óta az eLearning osztályt vezette, melynek fő szakterülete az eLearning technológia és módszertan.

Alapítója és társelnöke volt az eLearning szabványosítási bizottságnak. Tagja az Oktatási Minisztérium digitális taneszköz minősítő bizottságának. Kezdeményezője és társszervezője az eLearning Fórum konferencia sorozatnak. Társszerkesztője a Műszaki Kiadó E-learning 2005 kézikönyvének.

Hutter a Computerworld hetilap CIO rovatának szerkesztője, valamint a Figyelő-Infopen CIO Fórum konferencia sorozat kezdeményezője és a programbizottság elnöke is volt.