Uniós ötlet: külön a hálózat, külön a hang

Vágólapra másolva!
A távközlésért felelős uniós biztos szerint az európai távközlésben segítené a versenyt, ha szétválasztanák a hálózatüzemeltetést a távközlési szolgáltatásoktól. Viviane Reding úgy véli, hogy a szerkezeti elhatárolás számos, versennyel kapcsolatos problémát megoldana.
Vágólapra másolva!

A biztos a német ágazati szövetség, a BITKOM által rendezett találkozón beszélt erről. Reding emlékeztetett az amerikai AT&T felosztására a nyolcvanas évek közepén, ami mára nagyobb versenyt eredményezett a széles sávú internetszolgáltatásban. Ugyanakkor nem részletezte, hogy az európai a felosztás hogyan működhetne.

Úgy vélte, hogy független európai frekvenciaügynökséget is fel kellene állítani, amely kidolgozhatná a határokon átnyúló verseny kereteit. Ez a testület kiegészíthetné a tagállamok állandó frekvenciahatóságait. Jelenleg a frekvenciák odaítélése nemzeti keretek között zajlik. A biztos ezirányú javaslatait az Európai Bizottság szerdán vitatja meg.

Viviane Reding Németországot még három hónapja bírósági eljárással fenyegette meg, az uniós távközlési szerződések megszegése miatt, ha a kormány a Deutsche Telekom által kiépítendő új DSL-hálózatot nem kívánja szabályozni. Ha a német gazdasági minisztérium az ezzel kapcsolatban előterjesztett törvénytervezetet elfogadja, az EU-bizottság az Európai Bíróság elé viszi az ügyet - mondta Reding akkor a Welt am Sonntagnak.

Az ügy háttere, hogy a Deutsche Telekom csak akkor hajlandó több mint 3 milliárd eurót az új nagysebességű internethálózat kiépítésébe fektetni, ha ezt azután kiveszik a szövetségi távközlési hálózatokat ellenőrző hatóság ellenőrzése alól. Ezt a feltételt a német kormány teljesíteni is akarja. Az uniós biztos az ellenőrizetlen DSL-hálózatban újabb monopolhelyzet kialakulásának veszélyét látja. Úgy véli, ha a bizottság az Európai Bíróság elé viszi az ügyet, ez a németországi belső szabályozásra is hatással lehet: nevezetesen, a versenytársak párhuzamosan német bíróságokhoz fordulhatnak, hogy azok állítsák meg a DSL-rendszer monopoljellegű kiépítését.