Webkeresőt indít a Wikipédia alapítója

Vágólapra másolva!
Az enciklopédia után Jimmy Wales egy nyílt forráskódú webkereső létrehozásához toborozza a Wikiépdia közösségét.
Vágólapra másolva!

Az internetezők által szabadon szerkeszthető enciklopédia, a Wikipédia alapítója egy újfajta webkereső létrehozásába fogott - adta hírül a Yahoo News az IDG nyomán. Jimmy Wales egy "Wikia" vagy "Wikiasari" nevű keresőmotor létrehozásának tervét jelentette be egy december 23-i bejegyzésében a search.wikia.com webszájton.

Az internetmilliomos saját bevallása szerint egy olyan keresőt szeretne létrehozni, amely "mindent megváltoztat". Wales szerint a jelenlegi, matematikai algoritmusokra épülő keresők technológiája hibás, mivel nem elég szabad, nincs mögötte közösség, nem számonkérhető és nem is transzparens.

A Wikipédia alapítója ehelyett egy olyan kereső létrehozására hív fel, amely "az emberi intelligencia révén végzi el mindazt, amire az algoritmusok képtelenek". Wales az internetes lexikon közösségét kéri arra, hogy vegyenek részt a Wikia megtervezésében, amely a "nyílt forráskódú alternatívát" nyújt majd a webkeresésben.

A Wales által létrehozott, Wikipedia.org webcímen elérhető szabad lexikon minden eddigi tudástárnál hatékonyabbnak bizonyult a naprakész információk összegyűjtésében, mivel az internetezőkből összeállt szerkesztői közössége gyorsan és hatékonyan bővíti anyagát. A tervezett webkereső technológiai hátteréről az alapító egyelőre csak annyit árult el, hogy valami hasonló lenne, mint a Nutch és Lucene nevű, nyílt forráskódú keresők.