Új kütyükről elsőkézből

Vágólapra másolva!
Folytatjuk helyszíni beszámolónkat a CES-ről: Las Vegasból tudósító kollégánk tanulmányozta kicsit a konvergenciát, majd kütyükre vadászott a Microsoft standján, felfedezte a Nokia pengemobilt, és hagyta, hogy lelombozzák a Nerónál.
Vágólapra másolva!

A CES 2007 első nyilvános kiállítási napját a Microsoft standján kezdtük, ahol élőben láthattuk, amiről Bill Gates tegnap beszélt: a kiállítást nem önmagában a Windows Vista, hanem sokkal inkább a hozzá csatlakozó szolgáltatások uralják. Vannak itt Media Center gépek, spéci távirányítók a PC-hez, IPTV-bemutató, a stand nagy részét pedig játékok foglalják el.

Az iPod-gyilkos élőben

Vagyis a kiállítás legnagyobb része nem úgy néz ki, mintha egy szoftvercég standján járnánk. Itt lehet legjobban érzékelni, hogy új idők járnak, és a vállalatot újabb és újabb területekre kényszeríti a piaci verseny. Az apróbb készülékek között két érdekességet veszünk szemügyre közelebbről: az első a Zune. A Microsoft zenelejátszóját most tapintjuk meg első ízben, és egyet kell értenünk egyik kollégánkkal, aki szerint a készülék tokjának tapintása olyan, mint egy műanyag edényé.

Forrás: [origo]

Zune: az iPod nagy riválisa

A modell kicsit vaskos is, főleg kecses vetélytársához, az iPodhoz képest, a kijelző képe viszont nagyon szép, és a vezérlése is barátságos. A vezérlésben érdekes módon egy külön erre dedikált visszaléptető gombnak van kiemelt jelentősége, mivel kattintgatás közben egyre mélyebbre lehet merülni a menürendszerben - a gomb pedig innen hoz vissza. A kezelés logikáját egyébként azonnal alatt el lehet sajátítani, a tervezők jó munkát végeztek. Egy barna modellt örökítettünk meg, a karácsonyi szezonban ez a szín volt a legkeresettebb (ezen kívül fekete és fehér van a lejátszóból). Sajnos a valódi színárnyalat nem nagyon érvényesül fotónkon a Zune-stand vörös megvilágítása miatt.

Mini-PC és telefonklónozás

A másik apróság, ami magára vonja a figyelmünket, egy tenyérnyi számítógép: az OQO model 02. A gép egy vaskos kis UMPC, ami azt jelenti, hogy nagyobb egy PDA-nál, kisebb egy laptopnál, Windows operációs rendszer futtat, hatvan gigabájtos winchestere van, és a kijelző alól előcsúsztatható billentyűzete. Az ultramobil PC-formátumot körülbelül egy éve találta ki a Microsoft, de ilyen kicsit még nem láttunk belőle. Megcsodáltuk, de az árát nem is mertük megkérdezni: valószínűleg egy full extrás laptopra futná belőle.

Forrás: [origo]

Nem PDA, nem laptop: ez egy UMPC

A Nokia a vásár szabadéri részén, egy hatalmas kockát formáló sátorban állította ki legújabb készülékeit. Ide is benézünk, hogy legalább egy gyors pillantást vessünk az N800-as wifis netező kütyüre, amit az otthon maradt kollégák próbálhattak ki előbb. Mellette találunk egy másik érdekességet: a gyártó saját pengemobil-klónját, az N76-ost. A szétnyitható készüléknek a klasszikus Motorola-modellhez hasonló fémes billentyűzete van, és a formája is tagadhatatlanul a RAZR-t idézi. Egyedi viszont abban, hogy a külső kijelzőnek köszönhetően a szétnyitása nélkül is lehet vele fotózni a beépített 2 megapixeles kamerával. Itt is van autós újdonság, ami Amerikában fontos piac: a bejárat mellett egy kabrió áll, a fejtámlákba szerelt Nokiákkal megpakolva.

Még több konvergencia

A nálunk is ismert nagyobb nevek közül belefutottunk a Nero standjába is. A CD/DVD-írójáról ismert szoftvergyártó is jócskán túllépett egykori keretein: a kiállítótéren éppen legújabb fotószerkesztő alkalmazásukat mutatják be ottjártunkkor. A szoftverrel a lelkesen magyarázó előadó hölgy pár perc alatt összedob egy giccses animált üdvözlőlapot, amihez a cég saját sablonjai szolgáltatnak nyersanyagot - nem valami meggyőző prezentáció. Kicsit odébb konzolos játékosoknak tervezett, beépített hangszórókkal ellátott fotelokat csodálunk meg, leülni viszont nincs időnk.

Forrás: [origo]

Fotel gamereknek beépített hangfalakkal

A CES-en igazán feltűnő, extravagáns újdonsággal mindeddig nem találkoztunk, igaz, ebben az is közrejátszott, hogy a vásárterület azon részét, ahol eddig cirkáltunk, főleg a televíziók és a hozzájuk való otthoni hangrendszerek uralják. A növekedés pedig ezen a téren - és sok másban - inkább csak mennyiségekben mérhető: egyre több modell van, amelyek egyre több mindent tudnak, a képernyők és felbontások pedig egyre nagyobbak. Bő fél nap alatt épp csak töredékét derítettük fel a vásár területének, így kitartóan menetelünk tovább - és igyekszünk még érdekesebb kütyüket kézre keríteni.