Tévés és navigálómobilok a Nokiától

Vágólapra másolva!
A finn Nokia a nálunk egyelőre ismeretlen mobiltévés és talán lassan begyűrűző mobil navigációs fronton erősít. A barcelonai mobilexpón főleg ezen két újfajta szolgáltatás használatára alkalmas készülékeket mutattak be, de kihoztak egy új alapmodellt is. 
Vágólapra másolva!

A finn mobilgyártó szerint pár éven belül hatalmas piaca lesz a beépített digitális tévévevővel felszerelt mobiloknak. Olli-Pekka Kallasvuo, a cég elnök-vezérigazgatója szerint 2010-re húszmillió ilyen készüléket adnak majd el, és az első tömegterméknek szánt modellt hétfőn mutatták be a barcelonai 3GSM konferencián.

Ez pedig nem más, mint az N77-es, egy hagyományos formájú készülék, amelyet a Nyugat-Európában és Ázsiában terjedőben lévő DVB-H szabványú digitális adások fogadására képes vevőegységgel láttak el.

YouTube és tévé a mobilon

Olyan területeken, ahol üzemel DVB-H formátumú műsorszórás, a telefonon külön csatlakoztatható vagy kihúzható antenna nélkül lehet tévézni egy 2,4 hüvelykes, 16 millió szín megjelenítésére képes kijelzőn. Fülhallgató alapból jár a telefonhoz, de emellett bármilyen 3,5 milliméteres, jackdugós fülest is rá lehet dugni. Az N77-es memóriája maximum 2 gigabájtig bővíthető, és a legtöbb népszerű zeneformátum lejátszására képes.

Forrás: [origo]

Digitális tévé az N77-esben

Sajnos Magyarországon egyelőre nem sok esély van rá, hogy mobilra sugárzott tévéadások induljanak, viszont a Nokia egy újabb trendbe is belekóstol: mégpedig az online videomegosztásba. Az Nseries mobilokra kerülő új Nokia Video Center segítségével közvetlenül elérhetők a YouTube videói széles sávú mobil netkapcsolat segítségével, de a szoftverről egyelőre nem sokat tudhattunk meg.

Navigálós telefon

A mobilos tévé mellett a Nokia a mobil navigációban látja a fejlődés másik fontos technológiai csapásirányát, és Barcelonában is bemutatott új, navigációra képes modelleket. Az egyik az új 6110-es, Navigator márkanevű modell, amely egy szupergyors HSDPA-kapcsolatra képes szétcsúsztatható modell, a videotelefonáláshoz szükséges két beépített kamerával, a másik pedig nem más, mint a megújult kommunikátor, az E90-es, amelyet szintén felszereltek beépített GPS-vevővel.

Forrás: [origo]
Újabb kommunikátor: az E90-es

A szétnyitható mobil munkaeszközzel kapcsolatban Kallasvuo még annyit emelt ki, hogy 4 hüvelykes belső kijelzője 16 millió szín megjelenítésére képes, és legjelentősebb újítása, hogy immár teljes szélességükben lehet rajta nézni a weboldalakat. A készülékhez mellékelt adatlap szerint viszont a kijelző felbontása 800x353 pixel, vagyis a megújult [origo] vagy más, 1024 pixelesre szabott weboldal már nem fér ki rajta.

Újabb konvergens készülékek

A gyártó két másik E-sorozatba tartozó készüléket is bemutatott: az E60i a már ismert E60-as e-mailezéshez kialakított okostelefon újabb változata, az E65-ös pedig egy elegáns, vékony, szétcsúsztatható üzleti modell. Ezek az úgynevezett "konvergens" készülékek kategóriájába tartoznak, és jelenleg veszik át a PDA-k helyét és funkcióját a piacon: már közel százmilliós példányszámban kelnek el évente, míg a hagyományos érintőképernyős tenyérgépekből ennek töredéke.

Kérdésre válaszolva az Apple iPhone megjelenését is némiképp örömteli eseménynek ítélte a Nokia vezér, mivel szerinte ez is a mindentudó, multimédiás képességekkel felruházott készülékek életképességét mutatja. "Üdvözöljük az Apple-t a piacon" - mondta Kallasvuo a témával kapcsolatban. A Nokia az említett multifunkciós mobilok mellet egy új "alapmodellt" is bejelentett: a 3110-es "Classic" egy EDGE-es modell 1,3 megapixeles beépített kamerával, FM rádióval és MP3-lejátszóval.

Vámosi Gergő - Barcelona