A világ leggazdagabb embere ugyan a Harvardra járt, de soha nem fejezte be tanulmányait. A neves oktatási intézmény azonban hamarosan tiszteletbeli diplomával ajándékozza meg.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0703/20070323billgates.jpg)
Bill Gates úgy most kaphatja meg a papírt, hogy egykori alma matere diplomaosztóján mond majd beszédet, a Harvardon pedig hagyomány, hogy a neves intézmény tiszteletbeli diplomát ajándékoz az ilyen minőségben fellépő elismert személyeknek - adta hírül az IDG hírszolgálata. Az eseményre június 7-én kerül majd sor, és még nem lehet tudni, hogy a Microsoft-vezér pontosan milyen diplomát kaphat majd.
Gates joghallgatóként iratkozott be a Harvardra még 1973-ban, de két év sem telt el, és otthagyta az intézményt úgy, hogy csupán az előkészítő kurzusokat végezte el. Ekkor alapította meg ugyanis a Microsoftot gyermekkori barátjával, Paul Allennel, és ekkor indult a sikertörténet: először az első mikroszámítógép, az MITS Altair programozásához írták meg a BASIC-et, majd 1981-től az IBM PC-khez szállítottak operációs rendszert. A cég történetében viszont az elhagyott egyetem is szerepet játszott, hiszen a későbbi milliárdos ott ismerkedett meg Steve Ballmerrel, aki jelenleg a vállalat vezérigazgatói székében ül.
A Microsoftot száz dollárból hozták létre alapítói, tavalyi bevételei viszont elérték a 44 milliárd dollárt - nem mondhatnánk tehát, hogy Bill Gates valaha is rászorult volna a diplomára. A világ leggazdagabb embere egyébként hamarosan visszavonul vállalatától, legalábbis a mindennapi munkában már nem vesz majd részt. Mint azt Gates korábban bejelentette, 2008 júliusától már csak a feleségével, Melindával közösen létrehozott jótékonysági alapítványának menedzselésével szeretne foglalkozni - immár diplomásként.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?