Megúszta a börtönt az Allofmp3.com vezetője

Vágólapra másolva!
A nagy lemezkiadó cégek szerint jogsértő, az ügyben illetékes orosz bíróság döntése szerint viszont legitim módon működött a nyár elején bezárt Allofmp3.com. Az oldalon olcsón lehetett zenéket vásárolni mp3 formátumban.
Vágólapra másolva!

Az ügyben illetékes moszkvai bíróság felmentette Denisz Kvaszovot, az Allofmp3.com-ot működtető Media Services nevű orosz cég vezetőjét, mivel nem találta bizonyítottnak azt, hogy az online zenebolt működtetői jogsértést követtek el. Ha Kvaszovot bűnösnek találják, akár három év börtönt szabhattak volna ki rá, és 420 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezhették volna.

Az orosz céget az EMI, a Universal és a Warner Music perelte be, mondván a szájt illegálisan árusítja a lemezkiadók művészeinek albumait. Az orosz netes zenebolt az országon kívül is népszerű volt, mintegy 5 és fél milliós felhasználói táborral rendelkezett, mivel sokkal olcsóbban lehetett rajta dalokat vásárolni, mint az iTuneson vagy a Napsteren.

A több nyelvű felülete révén külföldről is elérhető orosz online zeneáruházat júniusban zárták be (bár a cég nem sokkal később egy másik hasonló szolgáltatást indított útjára), miután az amerikaiak ehhez a feltételhez kötötték az ország csatlakozását a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO).

Míg a nagy lemezkiadók azt tartják problémásnak, hogy az Allofmp3.com működtetői nem kértek engedélyt tevékenységükhöz, és nem fizetik meg a művészeknek járó jogdíjakat, addig a társaság azzal érvelt, ők egy helyi jogvédő szervezettől, a Romstól licencelik a zenéket - melyet viszont a nemzetközi kiadók zöme nem ismer el legitimként. A felmentő ítélet kapcsán a Nemzetközi Hanglemezipari Szövetség (IFPI) képviselője csalódottságát fejezte ki, s közölte, a szervezet jogászai fellebbezni fognak.