Winchester helyett webes Google-tárhely

Vágólapra másolva!
Az internetes vállalat univerzális webes tárhelyszolgáltatás elindítására készül, amelyben képeket, dokumentumokat, zenéket, vagyis bármit tarthatnak majd a felhasználók.
Vágólapra másolva!

"Cuccaim", vagyis "My Stuff" lesz a neve a készülőben lévő új Google-szolgáltatásnak, amely heteken belül elindulhat - írja a Wall Street Journal meg nem nevezett informátorokra hivatkozva. Ennél sokkal pontosabb információkmég nincsenek a cég majdani webes tárhelyéről, csak annyit lehet tudni róla, hogy valamennyit ingyen adnak majd, efölött pedig előfizetési díjat kell majd fizetni érte.

Ez a modell nem új a Googel-nál: a Picasa Webalbumok hasonló formában működik, ott 10-400 gigabájtos tárhelyet lehet bérelni a fotóknak évi 20-50 dolláros áron, amelyet a Gmail tárhelyével is össze lehet kapcsolni, és hamarosan a webes dokumentumok tárolásához is elérhető lesz. (A levelezőprogramhoz jelenleg több mint 5 gigabájt ingyenes tárhely jár, amelyet eddig is sokan használtak fájlok tárolására egy segédprogram segítségével.)

A My Stuff-on belül bárhonnan (laptopról, vagy akár mobiltelefonról is) el lehet érni és másokkal is meg lehet majd osztani a feltöltött fájlokat, csakúgy, mint a Google Dokumentumokban, azt azonban nem lehet tudni, hogy a hirdetések megjelennek-e majd ezen a webes felületen. Hasonló, webes tárhely- és backup-szolgáltatással sok cég foglalkozik: a legnagyobb, 5 gigabájtos ingyenes tárhelyet az America Online adja a felhasználóknak az Xdrive.com-on keresztül.