Geekfitnesz és digitális szalonnasütés

Vágólapra másolva!
Lehelet-angyal, digitális szalonnasütés, virtuális szörnyek: harmadik szezonját zárta a Kitchen Budapest, a Magyar Telekom támogatásával üzemelő városi terekkel és mobilokkal foglalkozó médialabor. A fiatal kutatók által megálmodott kütyük legjobbjait mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

A karácsonyi szezonban a Roosevelt téren lehetett kipróbálni a Kibu Lehelet-angyalát. A vidám zöld sün alakú szerkezetbe belelehelve az ünneplők egy füstben felszálló angyalt láthattak. A füstre vetített alakról fotó is készült, amelyet a készülék mms-ben elküldött az angyal tulajdonosának. Az ünnepi szezonban 833 angyal megszületéséhez járultak hozzá a kibusok, legalábbis ennyi képüzenetet küldött ki az automata.

A Lehelet-angyal működés közben (még több kép)

Az animáció több válfajával is kísérleteznek a Kitchen kutatói, az AniMobil projekt keretében például stop-motion videók felvételére szolgáló szoftvert gyártanak mobiltelefonokra. A stop-motion felvételek jellemzője, hogy képenként, a környezetet apránként változtatva, rögzítik őket, és ezeket az állóképeket összefűzve áll össze filmmé az alkotás.

Forrás: [origo]
Bábfilmet készíthet mobillal - Animobil (még több kép)

A kitchenesek a fotózás idején nem tudtak spórolni, még mindig rendkívül időigényes egy ilyen film megalkotása, az animáció létrehozásához szükséges drága berendezést viszont olyannal helyettesítették, ami mindenki zsebében, táskájában megtalálható: a mobiltelefonnal.

Animációval kapcsolatos a konyha másik izgalmas projektje is, az Animata. A szoftver segítségével bábszerűen mozgatható animált figurákkal játszhatnak a majdani felhasználók. A figurák irányításához szükséges információt bármilyen külső szenzorról be tudja gyűjteni a program. A bemutatott verzióban egy videokamera előtt elhaladók mozdulatainak megfelelően táncolt a hatalmas kivetítőn egy furcsa szörnyalak, ám szükség esetén akár mobiltelefonokról is képes jeleket fogadni az Animata.

Forrás: [origo]
Szörnnyé válhat azAnimata-val (még több kép)

A januári Budapest New Technology Meetup-ot meglátogatók már találkozhattak az autoCut videovágó programmal, amely egy-egy zenéhez vág képmixet egyfajta automatizált vj-ként. Az automatikus remixelő szoftver a kutatók szerint prezentációk, előadások és házibulik feldobására lesz alkalmas. Ez utóbbit gond nélkül el tudjuk képzelni.

Bár a Kitchenben előállított kütyük egy része nyolc processzormagon futó, szenzorok hálóját használó energiafaló monstrum, a médialabornak vannak határozottan zöld kezdeményezései is. Ilyen az Eco Gym fantázianevet viselő átalakított bicikli, aminek tekerésével az ember megtermelheti a tévéje vagy wifi-routere által elhasznált energiát úgy, hogy közben még zsírt is éget.

Forrás: [origo]
Áramot termel az Eco Gym (még több kép)

A környezetbarát szobabicikli könnyen ráébreszti arra az embert, hogy az megszokott, a mindennapokban szinte észrevehetetlen berendezések étvágyának kielégítéséhez is komoly erőfeszítésekre lenne szükség, ha az ember nem született Lance Armstrongnak.

Forrás: [origo]
Agybeteg videojáték: virtuális szalonnasütés (még több kép)

Azoknak pedig, akik a nagy tekerésben elfáradtak, virtuális szalonnasütési lehetőséget kínált a konyha legénysége és leánysága. A vállalkozó kedvű résztvevők egy Nintendo Wii konzol irányítóját a kivetített képre szegezve és forgatva követhették nyomon, hogyan pirul az egyelőre fehér téglalappal jelképezett szalonna a pixeles tábortűzön. Az interaktív élményen még javítaniuk kell a fejlesztőknek, hiszen tíz perc alatt sem sikerült szénné égetni a nekünk jutott hasábot, talán egy bor- és társaságszimulátor felpezsdítené a játékmenetet, de jár a piros pont az egyedi ötletért.