Wellness-mobil és más japán csodák

Vágólapra másolva!
A japánok nem is lennének japánok, ha csak telefonálásra használnák a zsebükben lapuló készüléket, és nem azzal nyitnák ki az ajtót, fizetnének, vagy mérnék meg a vérnyomásukat. Megmutatunk pár extrém készüléket a felkelő nap országából.
Vágólapra másolva!

Évről évre a japán NTT DoCoMo mobiltársaság mutatja be a legkülönlegesebb készülékeket a barcelonai GSM-expón. Ráadásul ezek a készülékek rendszerint csak villámlátogatásra érkeznek Európába, mivel hiába ismerjük jól a gyártóikat, a szigetországon kívül sehol máshol nem hozzák őket forgalomba.

Mozgásérzékelős mobil játékhoz

A mobiltársaság standján bemelegítésnek rögtön játszottunk egy kicsit: az egyik szuperlapos Panasonic-mobilon (amit egyébként a mobiltársaság saját típusjelzése alatt dobtak piacra) a Ridge Racerben nyomunk le egy pár kört. A 3D-s autóverseny-játék a mobiltelefonon már nem számít olyan különösnek, az viszont nem mindennapi, hogy az autót a telefon jobbra-balra döntésével kormányozhatjuk. Nintendo Wii-élmény - mobiltelefonon! A készülék ráadásul rázásra is reagál, bár ezt ebben a játékban nem tudtuk kipróbálni.

A japánok GPS-es mobilt is kiállítottak, ami már nem újdonság: az első ilyen modellek több mint egy éve piacon vannak. A DoCoMo-nál viszont van olyan szolgáltatás, amelynek segítségével nem csak azt látjuk, hogy hol vagyunk, hanem azt is, hogy a barátaink merre kószálnak. A helymeghatározós készülékkel ugyanis, ha éppen aggódunk, miért nem ért még oda a barátunk a találkozóra, üzenetet lehet küldeni neki, hogy mutassa meg, hol jár. Ha jóváhagyja a kérést, akkor a pillanatnyi pozíciója megjelenik a telefonunk képernyőjén.

Forrás: [origo]
Mobil, mint lakáskulcs

A japánok egy része már lakáskulcs helyett is használja a mobilját. Egy speciális jeladó chip segítségével a mobilt elég elhúzni az ajtóba épített szenzor előtt, és az nyitható-zárható vele. Ha a művelet sikeres, a telefon rezeg egyet. A mobilon időzített zárást is be lehet programozni, és a készülék kérésre sms-ben vagy e-mailben is küld értesítést arról, hogy a család melyik tagja mikor nyitotta ki az ajtót. Mint a standon megtudtuk, ezt a fajta ajtózárat már mintegy négyezer háztartásban használják, és két éve van a piacon.

Ugyanilyen szenzorral lehet a készüléket fizetésre is használni, akár úgy, hogy a mobilszámlából, akár úgy, hogy a megfelelő bankszámláról vonják le az összeget. Természetesen ezekhez az alkalmazásokhoz biztonsági funkciókat is rendeltek, hogy a telefon elvesztése esetén ne férjen hozzá bárki a lakáshoz vagy a mobillal elérhető számlához: egy külön kód mellett opcionálisan bekapcsolható hang- és arcfelismerő szoftver is védi a tulajdonost.

A mobilhasználók között különleges igényekkel, illetve adottságokkal rendelkező célcsoport az idősek és a gyerekek. A fiatalkorúakkal kapcsolatban a mobilcég elsősorban a biztonságra gondol, mégpedig mind a gyerekek, mint a mobilok biztonságára. Mint láttuk, a helymeghatározás és a szülői távfelügyelet révén a kicsik mozgását messziről is figyelemmel lehet kísérni, de a gyerekmobilon emellett riasztó is van.

Riasztó és képolvasós vezérlés

Ha a készülék tulajdonosa bajba kerül, egy kulcstartó-karika szerű lánc meghúzásával kapcsolhatja be a vijjogó vészjelzést. Ezzel együtt a telefon az előre beállított címre sms-t is küld, hogy baj van, amit külön is aktiválni lehet egy gomb megnyomásával. A készülék emellett mérsékelten ütés- és vízálló is, attól például semmi baja nem lesz, ha beleesik egy tócsába.

Forrás: [origo]
Raku-raku: menü helyett képeskönyv
Még több kép

Az idősebb generáció tagjainak gyakran nehézséget okoz a mobiltelefon kezelése. Ezen a DoCoMo "Raku-raku" nevű készülékének tervezői azzal igyekeztek segíteni, hogy a készüléket egy képeskönyv segítségével lehet vezérelni. Ahelyett, hogy az ember a menüben lépkedne, a könyvecskében kell fellapozni a megfelelő utasításokat, és az ikonjukra bökni a készülékhez mellékelt optikai leolvasóval. Ugyan egy tapasztalt mobilozó számára így sokkal lassabb a művelet, a szövegbevitelt megkönnyíti a dolog: például japánul is egy pillanat alatt be tudtuk írni, hogy "Jó reggelt!".

Azoknak pedig, akik egyébként is gyengén látnak, vagy nehezükre esik az apró gombok nyomkodása, nagy segítség lehet a dolog. A mobilon emellett három gyorstárcsázó gomb is van, ahová a legfontosabb számokat be lehet vinni. A Raku-raku phone-t az idősek mellett a fogyatékosok is használhatják.

Forrás: [origo]
Testzsír-mérés mobillal

A DoCoMo még csak prototípusként mutatta be Barcelonában a Mitsubishi által kifejlesztett wellness-telefont az egészséges életmód megszállottainak. Ez egy szétcsúsztatható mobil, aminek az előlapját teljes egészében egy kijelző foglalja el, oldalt viszont fémmel fedett szenzorok találhatók rajta: ezeknek köszönhető a mobil különleges tudása. A telefonnal ugyanis minden fontos paramétert monitorozni lehet, ami az ember egészségével kapcsolatos.

Kalóriát is számol a mobil

A készülék tud pulzust mérni, elemzi a szervezet oxigénfelhasználását a kilégzésből, és meg lehet vele mérni a testzsír mennyiségét. Ez utóbbi funkciót próbáltuk ki a kiállításon: ehhez két kézzel, kinyújtott karral kell megfogni a telefont úgy, hogy a tenyér zsírpárnái az érzékelőhöz szorulnak. Pár másodperc elteltével a készülék egy színes táblázatban összegzi az adatokat: persze nálunk tévedett, mivel nem állítottuk be előre a szükséges paramétereket (életkor, testsúly, magasság).

Külső szenzorok egyelőre nincsenek a telefonhoz, így péládul a pulzusszámlálót menet közben nem lehet használni, a méréshez meg kell állni, és kézbe kell venni a mobilt, de ezt a hiányosságot sem tartana sokáig pótolni. A wellness-funkcionalitás nem lenne teljes, ha a készülékkel a sportteljesítmény és az egészségügyi paraméterek mellett nem lehetne figyelni a táplálkozást is. Azt sajnos még a japánok sem oldották meg, hogy a mobil meg tudja kóstolni az ételt vagy a webkamera beolvassa a kalóriaadatokat, de egy energianaptár van a telefonban. A legtöbb élelmiszer adatait egy folyamatosan frissíthető adatbázis tárolja a készülékben, amiből a rögzítéshez csak ki kell választani, mikor mennyit fogyasztott a készülék tulajdonosa.