Atom processzorok az Inteltől

2008.03.03. 14:12

Az Atom márkanevet viselik majd az amerikai chipgyártó új, kifejezetten kis áramfogyasztású processzorai: a hordozható masinákba szánt lapkák még az idei év első felében megjelennek a boltokban, számos különböző verzióban.

Az Intel Atom processzorait egy még kevéssé ismert termékkategóriába, az úgynevezett mobilinternetes eszközökbe (MID, mobile internet device), illetve olcsó asztali, és hordozható számítógépekbe szánja. Ezek valahol az okostelefonok, a PDA-k és a laptopok között helyezkednek el, és olyan zsebrevágható internetező eszközök, melyek teljes értékű böngészést tesznek lehetővé. A várhatóan még az idén piacra kerülő eszközök képernyője, teljesítménye van akkora, hogy az asztali PC-vel azonos módon jelenítse meg a weboldalakat, s hasonló online szolgáltatásokat kínáljon, mint egy számítógép - jóval kisebb méretben.

Mint az a cég közleményében olvasható, az Atom processzort teljesen új technológiai alapokra építik, ám a lapkák kompatibilisek lesznek a hagyományos PC-ben alkalmazott társaikkal. A lapkákat nagyon apróra tervezik, területük nem lesz több 2,5 négyzetcentiméternél, ezzel az Atom processzorok lesznek a cég eddigi legkisebb és legalacsonyabb fogyasztású lapkái. A chipek a teljesítményre jótékony hatást gyakorló többszálú feldolgozást is támogatni fogják.

Mivel a lapka fejlett, 45 nanométeres gyártási eljárással készül, egyetlen szabvány méretű szilíciumostyán 2500 darab állítható elő, így az Intel alacsony áron tudja majd kínálni az Atomokat. Danny Cheung, az Intel szingapúri képviseletének szóvivője a PC Worldnek úgy nyilatkozott, az első lapkák 1,8 gigahertzes órajelen működnek majd, de ennél kisebb teljesítményű változatok is várhatóak. Az Atom-lapkák árait, és pontos megjelenési idejüket még nem tudni, a cég csupán annyit közölt, hogy a második negyedév végén boltokba kerülnek az ezzel felszerelt eszközök. Az Atommal felszerelt olcsó, második gépnek, illetve fejlődő országokba szánt laptopok és asztali PC-k premierje a harmadik negyedévben várható, a chipet pedig később szórakoztatóelektronikai eszközökbe is beépítené.

KAPCSOLÓDÓ CIKK