asdfasd

Vágólapra másolva!
asdfg
Vágólapra másolva!

Az 55 éves Tony Winnettel március 19-én történt a végzetes tragédia, amikor a féri tulsai (Oklahoma állam béli) otthonában egy számítógép alkatrészeiből szerette volna kinyerni a bennük található aranyat - adta hírül a Durant Daily Democrat című helyi napilap. Winnett és partnere, Melissa Lake házilag felmelegített higannyal próbálta meg kioldani a számítógépből a nemesfémet, azonban annak gőzét véletlenül belélegezték.

Ezt követően a pár maga autózott kórházba, ahol a nőt rövid kezelés után elengedték, bár légzési panaszai akkor még nem múltak el teljesen. Winnettet viszont át kellett szállítani egy másik intézménybe, de már ott sem tudták megmenteni, a mérgezés végzett vele.

A tulsai hatóságoknak jelenleg az okozza a legnagyobb problémát, hogy a férfi otthonát higanymentesítsék. Az otthoni PC-bontás ugyanis a helyi polgári védelem szerint olyan mértékű szennyezést okozott a házban, hogy azt lakhatatlanná kellett nyilvánítani - bár egyelőre nem tudni, pontosan mennyi szennyezőanyagot halmozott fel a pár odabent.