Ami kellhet az új PC-jéhez

Vágólapra másolva!
Vírusvédelem, szövegszerkesztő, tömörítő, dvd-lejátszó, azaz a legszükségesebb szoftverek: idén is összegyűjtöttük azokat az ingyenes alkalmazásokat, amelyek egy vadonatúj PC-hez feltétlenül szükségesek egy átlagos felhasználó számára Windows Vista vagy XP operációs rendszerhez. Ha Macet kapott ajándékba, korábbi cikkünk lesz segítségére.
Vágólapra másolva!

Ma már a legtöbb új konfigurációt Windows Vistával együtt adják el, de a netbookokon, vagyis az olcsó minilaptopokon még évekig tovább fog élni az XP is. Szerencsére a legtöbb szoftver mindkét változattal egyaránt jól használható, külön jelezzük, ha ez mégsincs így.

ZUNE TÉMA XP-HEZ

Forrás: [origo]
Zune theme for XP

Első ajánlatunk éppen ez utóbbiak közé tartozik: Windows XP-t használók figyelmébe ajánljuk. A Zune Theme for XP nevű szoftver az operációs rendszer színeit változtatja meg az alapbeállításnak számító kékről egy jóval tetszetősebb, fekete és narancssárga külsejűre, ami első ránézésre ugyanúgy fest, mint egy Vista.

Persze a rendszer működésén a külső mit sem változtat, mi mégis kedveljük a gusztusos, sötét kivitelű grafikus felületet. Telepítése gyerekjáték, nem igényel semmiféle extra, folyamatosan futtatandó kliensprogramot, mérete pedig kicsi, és teljesen ingyen van, minden XP-snek ajánljuk, rögtön töltse is le számítógépére.

EASEUS PARTITION MANAGER

Forrás: [origo]
Easeus Partition Manager

Összeállításunk egyik leghasznosabb darabja abban nyújt segítséget, hogy ha a gyárilag feltelepített Windows nem megfelelően van partícionálva - például mert egy meghajtó helyett kettőt szeretne -, azt az újratelepítést vagy formázást mellőzve átalakíthatja. Mindez nem is igényel bonyolult procedúrát, csupán arra kell ügyelni, hogy a lemezen legyen elegendő üres hely.

A beállítások pofonegyszerű: ki kell választani a felosztandó vagy éppen egyesítendő partíciókat, és a baloldali menüből kiválasztani az elvégzendő műveleteket, például a Resize-t, ami az átméretezést jelenti, a fennmaradó helyen a Create partition-nel lehet új meghajtót létrehozni.

Fontos, hogy noteszgépet használva mindenképpen konnektorhoz csatlakozva végezzük el a műveletet, ha ugyanis a partíciókkal való babrálás közben leállni kényszerül a rendszer, az bizony adatvesztést okozhat.

7ZIP

Forrás: [origo]
7Zip

Az ismerősök, kollégák egy tucatnyi különböző formátumba tömörítve küldhetik el csatolt fájljaikat, az internetről letölthető tartalmakról már nem is beszélve. Bár a Windows elboldogul például a zip fájlokkal, azért nem árt, ha van kéznél valamilyen nagyobb tudású alkalmazás is.

Az ingyenes tömörítőszoftverekből többféle létezik, a 7Zipet ingyenessége mellett tetszetős menüje miatt ajánljuk az olvasók figyelmébe. Ha mégsem nyerné el szimpátiájukat, a Szoftverbázis megfelelő kategóriájában további ingyenes szoftvereket találhatóak.

ROCKETDOCK

Forrás: [origo]
RocketDock

Ön is utálja már az Asztalon lévő ikonokat, amelyek ha háromnál több példányban vannak jelen, már áttekinthetlenek? Az ingyenes RocketDockkal örökre elfelejtheti az egymás hátára pakolt ikonocskákat, használja őket a Mac OS X-ből ismert megoldással a képernyő tetejére, aljára vagy oldalára rendezheti gyakran használt szoftvereit, mappáit melyekhez gyönyörű ikonokat is letölthet a fejlesztő honlapjáról.

Bár alapesetben az egeret az ikonok fölé víve az gigantikus méretűre fújódik fel, szerencsére a giccses effektust egyetlen kattintással ki lehet kapcsolni a program menüjében. Szabadon állítható a pozíció, az ikonok mérete és a nagyítás aránya. Hogy ne lassítsa a PC működését, a grafikai megjelenítés minőségét is lejjebb lehett állítani, bár szerintünk még ekkor is pazar látványt nyújt a RocketDock, amelybe az ikonokat, mappákat egyszerűen csak bele kell húzni.

CD BURNER XP

Forrás: [origo]
CD Burner XP

Igen, fapadosan a Windows XP-vel is lehet már alapból CD-t írni, a Vista esetében pedig már viszonylag használhatóvá is tették ezt a funkciót a redmondi fejlesztők, azért egy hagyományos CD- és DVD-író program sosem árt, ha van a winchesteren.

A CD Burner XP egy átlagfelhasználó minden igényét kielégíti, a CD és DVD mellett akár a Blu-ray diszkekkel is elboldogul, már ha valakinek azt égetni képes hardvere van. Menüje magyar nyelvű, és tartalmaz audio CD-ket merevlemezre mentő és borítószerkesztő módult is, ráadásul nem csak magánszemélyek, hanem akár cégek is ingyen használhatják.

REVO UNINSTALLER

Forrás: [origo]
Revo Uninstaller

Ez az ingyenes alkalmazás abban segít, hogy ha eltávolítunk a számítógépről egy alkalmazást, az ne hagyjon még maga után egy rakás digitális szemetet szétszórva különböző mappákban és a rendszerleíró adatbázisban.

A Revo Uninstaller eleve fürgébben jelentkezik be mint a Windows saját Programok hozzáadása-funkciója, ráadásul lehet rajta listázni akár a telepítés sorrendjében is az alkalmazásokat, amelyek uninstalláló moduljának lefutása után a szoftver még egy takarító komponenst is elindít, a rendszer startjakor induló programok listáját is lehet vele szerkeszteni. Már az első szoftverek közt érdemes feltelepíteni.


SMART DEFRAG

Forrás: [origo]
Smart Defrag

A Windowsok által használt fájlrendszerek sajátossága, hogy az optimális sebesség elérése érdekében időnként a winchestert töredezettség-mentesíteni kell, mivel az azon lévő fájlok a lemez felületén szétszórva találhatók, így egy széttöredezett állomány beolvasásakor nagyon sokat kell mozognia az olvasófejnek, ami lassulást eredményez.

Az operációs rendszerekben alapból található a problémát orvosló segédprogram, ám az ingyenes Smart Defrag sokkal intelligensebb annál: működése időzíthető, rendelkezik optimalizálási képességgel és rezidens, töredezettséget kialakulni sem engedélyező móddal is. Egyszerre akár több partícióval is tud dolgozni, és még arra is képes, hogy magától kikapcsolja a számítógépet.