Újra működnek a kispesti telefonok

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom szakemberei a tervezettnél korábban, ma reggel befejezték a hibaelhárítást a kábellopás miatt megrongálódott vezetékes hálózaton Budapest 19. kerületében, így ismét működnek a vezetékes távközlési szolgáltatások.
Vágólapra másolva!

Szeptember 5-én loptak el több törzskábelt Budapesten, melyek a kispesti előfizetők vezetékes telefonjait szolgálták ki. A Magyar Telekom előbb a kiemelt intézményi és vállalati ügyfelek, majd a magánelőfizetők telefon-összeköttetését állították helyre. A szolgáltató közleménye szerint a tízezer süketté vált telefonvonalból több mint hatezer három napon belül ismét használható volt. Ma reggel sikerült az utolsó ügyfeleknél is helyreállítani a szolgáltatást.

A telekom becslése szerint több mint 50 millió forint a kár. Ez a helyreállítás költségein túl abból is adódik, hogy a telefontársaságnak időarányosan vissza kell téríteni az előfizetői alapdíjakat azoknál az ügyfeleknél, akik nem tudták használni telefonjukat.