Vágólapra másolva!
Ötszáznegyvenezer hordozott telefonszámot tart nyilván a Nemzeti Hírközlési Hatóság - derült ki a legutóbbi, szeptemberi adatokat is mutató statisztikából.
Vágólapra másolva!

307 ezer vezetékes, és 232 ezer mobilszámot vitt el előfizetője 2004 óta az egy másik telefontársasághoz. Az összes telefonvonal tekintetében csak augusztusi statisztikák állnak rendelkezésre, ezekkel összevetve kiderül: a vezetékes telefonok 9,7, a forgalmazásban résztvevő mobilok 2,2 százalékát cipelte magával tulajdonosa egy új szolgáltatóhoz. A nagyobb kedv a vezetékes vonalak hordozására azzal indokolható, hogy míg a cégek, intézmények legtöbbjének vannak vezetékes telefonjai, és ezzel járó költségei, a magánszemélyek manapság már a mobilt részesítik előnyben. A céges mozgások a kisebb számú vezetékes telefonállományban inkább látszanak, mint az ország lakosságának számát meghaladó mobiltelefonok közt.

A hatóság néhány napja kiadott közleménye szerint a vezetékes vonalak alig fél százalékát, azaz kevesebb, mint 16 ezret vittek át úgynevezett hurokbérléssel, azaz a telefonkészülék és a központ közötti vonalszakasz hálózatának a konkurens telefontársaság számára való átengedésével. A hatóság hírül adta, hogy határozatával csökkentette a hurokbérlés díját. Ezt az összeget a telefontársaságok egymásnak fizetik, azaz például ha Székesfehérváron, az Invitel által kiépített hálózaton egy alternatív szolgáltató kínálna ügyfelének vezetékes hangszolgáltatást, kibérelhetné az ügyfél készülékéig kiépített érpárat.

A bérlés díja persze beépül a havi előfizetési díjba, így a hurokbérlésre vonatkozó 20 százalékos, a részleges hurokbérlésre, és az úgynevezett bitfolyam-hozzáférésre (azaz az internetezésre, így leginkább ADSL-előfizetésre) előírt 50 százalékos tarifacsökkenés előbb-utóbb érvényesül a számhordozásos havidíjban, vagy éppen egyes (például telefon-előfizetés nélküli) ADSL-hozzáférések havidíjában. A hatóság szerint a telefontársaságok közti elszámolásban szereplő összegek csökkenése hozzájárulhat a még olcsóbb tarifájú telefon- és internet-előfizetések elterjedéséhez.