Mobilnet-pályázat középiskolásoknak

Vágólapra másolva!
Újabb, ezúttal középiskolásoknak szóló mobilinternetes pályázatot írt ki a T-Mobile.
Vágólapra másolva!

A tavalyi és a nemrég kiírt második egyetemi mobilinternetes pályázat iránti érdeklődésre tekintettel a T-Mobile az innovációt ösztönző lépésként újabb diákok számára hirdet pályázatot. A T-Mobile három középiskola diákjainak is lehetővé teszi, hogy a mobil szélessáv és a mobiltelefon kreatív alkalmazását, a közösségépítést szem előtt tartó, a gyakorlatban alkalmazható ötleteikkel pályázzanak. A győztesek természetesen értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak, és ötleteikből akár valós alkalmazások készülhetnek.

A T-Mobile a 2008/2009-es tanévben a három hazai egyetem, így a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói számára második alkalommal hirdette meg a mobilinternethez kapcsolódó pályázatát. A pályázó diákok kreatív ötleteikkel hozzájárulhatnak a mobilinternet elterjedéséhez, illetve annak gyakorlati célú, sokak számára értéket jelentő felhasználásához.
A nagy érdeklődésre tekintettel a T-Mobile idén először MobilNet Junior néven a középiskolások számára szintén pályázatot hirdet. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola diákjai egyedül vagy akár csapatokban is próbára tehetik képességeiket.

A T-Mobile ugyanis az egyéni indulókon kívül várja 2 vagy 3 fős csapatok jelentkezését is, bátorítva ezzel a csapatmunkát és a sokrétűbb, komplexebb ötletek kibontakozását. A pályázatokban megfogalmazott ötletek lehetnek weboldalak, köztéri installációk, számítógépre vagy mobiltelefonokra készített alkalmazások, egyéb megoldások vagy ezek kombinációi is. A 7-13 évfolyamos diákok a MobilNet Junior névre keresztelt pályázatra az érintett középiskolákban november 17-éig regisztrálhatnak, a pályamunkák leadási határideje pedig december 15-e. Az eredményhirdetésre előreláthatóan 2009 februárjában, az egyetemi pályázat díjátadójával együttesen kerül sor.

Középiskolánként az első három helyezett, valamint a csapatok közül az első három tagjai részesülnek nyereményben (Nokia 6650 és Sony Ericsson W880i típusú mobiltelefonok Domino csomaggal, MP4-lejátszók). A pályázatokat a középiskolák tanáraiból, a T-Mobile szakembereiből és független szakértőkből álló szakmai zsűri bírálja majd el.