A net semlegessége miatt támadják a Google-t

Vágólapra másolva!
Bár a keresőóriást olyan vádak érték, melyek szerint lépéseivel az internet semlegességét ásná alá, a Google közlése szerint csupán a felhasználóknak nyújtható jobb sebesség érdekében szeretné a távközlési szolgáltatókkal való megállapodásokon keresztül.
Vágólapra másolva!

A Wall Street Journal hétfőn számolt be cikkében arról, hogy a Google a legnagyobb távközlési szolgáltatókkal olyan megállapodásokat kíván kötni, melynek keretében azok egy kvázi "gyors sávot" biztosítanának felhasználóiknak a keresőóriás szolgáltatásainak eléréséhez. Bírálói szerint mindez ellentétes a Google korábbi alapelveivel, hiszen a cég korábban az internet semlegességének egyik legnagyobb támogatójaként tüntette fel magát, mondván a hálózati adatforgalomnak egyforma prioritással kell zajlania, nem lehet például gyorsabb elérést biztosítani egyik vagy másik szájthoz.

A keresőóriás telekommunikációs és médiafelelős szakértője, Richard Whitt a társaság hivatalos blogján publikált bejegyzésben magyarázta el a cég elképzeléseit. Az itt olvasható információk szerint továbbra sem tartják helyesnek a hálózaton zajló adatforgalom rangsorolását, ugyanakkor a szolgáltatókkal való együttműködés keretében a távközlési cégek olyan gyorsítótárakat üzemeltetnének, melyek például a YouTube-on elérhető videók gyorsabb elérését tenné lehetővé az internetezők számára.

Ez a megoldás ugyanakkor Whitt szerint nem ellentétes az internet semlegességgel, hiszen különböző cache-elési megoldásokat jelenleg is számos társaság használ, a Google-ön kívül sok egyéb internetcég számítógépei a világ számos pontjának adatparkjaiban működnek. Azzal a lépéssel, hogy a fizikailag is közelebb lévő, tehát gyorsabban elérhető gyorsítótár-gépeken keresztül leklónozzák a végfelhasználók által lekért tartalmakat, a szolgáltatók gyorsíthatják az oldalak, multimédiás anyagok betöltődését anélkül, hogy külső gerinchálózataik forgalmát, vagy az ezzel kapcsolatos költségeket növelnék. Összességében Whitt a cache-elési megoldást a nyílt internet egyik leginnovatívabb megoldása. A Google Global Cache nevű saját fejlesztésű letöltésgyorsító megoldását a Google szóvivője egy sor internetszolgáltatóval teszteli jelenleg, ezeket azonban nem nevezte meg a társaság szóvivője a Bloomberg érdeklődésére.