Új mobil böngészők iPhone-ra

Vágólapra másolva!
Beengedte a mobilos böngészőket az iTunes App Store-ba az Apple. Eddig tiltva voltak azok a szoftverek, amik az iPhone beépített alkalmazásainak helyét veszélyeztethették.
Vágólapra másolva!

Az Apple még nem adott ki hivatalos közleményt arról, hogy megváltoztatta volna a szabályozását, ám a hét során több alternatív böngésző jelent meg az iPhone-ra és iPod Touch-ra - írja a Wired Epicenter blogja. A cég korábban számos alkalmazást azért tiltott ki szoftverboltjából, mert azok duplikálták a készülékek alapszoftvereinek valamelyik funkcióját.

A héten megjelent böngészők mindegyike a Mobile Safariban is használt WebKit megjelenítő motort használják, így nem sértik meg a cég fejlesztői szabályzatát. A fejlett asztali böngészők mobilos verzióinak - például a Firefoxnak vagy az Operának - az Epicenter bloggere szerint nem lesz ennyire könnyű bejutni a legdivatosabb telefonra.

Az új böngészők közül kettő is azokat célozza, akik még a telefonjukon sem akarnak árulkodó nyomokat hagyni arról, merre barangoltak az interneten. A 2,99 euróba kerülő Squeaky még az ikonját is rejtőzködőre szabta, egyáltalán nem gondolná az ember, hogy a fecskendőre emlékeztető ikon mögött a böngésző rejtőzik. Kicsit olcsóbb, az 1,59 euróba kerülő Incognito, ami szintén törli a böngészési előzményeket kilépés után, de azért biztosít egy testreszabható nyitóoldalt is. Utóbbin valószínűleg konspirációs linkeket helyezhetnek el a titokban netezők.

A frissen megjelent browserek egyetlen igazán érdekes darabja a WebMate nevet viselő, több fület támogató alkalmazás. Ha a különleges funkcióját bekapcsolják, a WebMate minden lekattintott linket új fülön nyit meg, így a tulajdonosának nem kell várnia az oldalak betöltődésére, hanem nyugodtan váltogathat az azonnal megjelenő olvasnivalók között. A szoftver ismertetője szerint a közösségi híroldalakat - például Digget vagy Turulmeme-t - használóknak lesz igazán kényelmes az új funkció. A WebMate az új browserek legolcsóbbika is, csak 0.79 eurót kell kifizetnie a féktelen hírfogysztóknak a programért.


WebMate bemutató a gyártótól


A kilencvenes évek végének ikonjait idéző logóval próbálja meghódítani a vásárlókat a képstabilizátorral felszerelt Shaking Web böngésző. A sétáláshoz vagy tömegközlekedés közbeni olvasáshoz kifejlesztett böngésző a Safari motorját és a készülék beépített gyorsulásmérőjét használja a kézremegés miatti mozgás enyhítésére. A szoftver két üzemmódban működik, az első csak a függőleges mozgást egyenlíti ki, a másik viszont minden irányba működik. Az 1,59 euróba kerülő programnak vannak hátrányai is, az új linkeket felbukkanó ablakban kínáló oldalakkal még nem tud mit kezdeni.

A fent ismertetett böngészőket valószínűleg nem fogják tömegek megvásárolni, ám a szabályozás rését kihasználva megjelenhetnek olyan szoftverek, amik veszélyeztetik a Mobile Safari helyzetét. A Wired elemzői szerint a mostani alternatív böngészőkkel megnyílhat az út a mobilokon kiemelkedően sikeres Opera vagy a böngészőjének Mac-es és linuxos verzióját épp fejleszteni kezdő Google szoftvere előtt.