Kinyírta a Wikipédia a Microsoft lexikonját

Vágólapra másolva!
Október végével eltűnik a netről az Encarta, a Microsoft ingyenes netes enciklopédiája. A cég azzal indokolja a szolgáltatás leállítását, hogy megváltozott a tudástárak használati módja a weben - adta hírül a Register.
Vágólapra másolva!

A Hitwise amerikai forgalomfigyelő szolgltatás szerint az Egyesült Államokból netezők 97 százaléka a Wikipédiára megy, ha online enciklopédiára van szüksége. A Microsoft lexikonja csupán a dobogó harmadik fokára léphet fel, részesedése egy százalék alatti - tette hozzá a Microsoft indoklásához a Register újságírója.

Október 31-ig lehet a Microsoft Encartát olvasgatni, csak a japánok kaptak hosszabb haladékot, ők december végéig használhatják az enciklopédiát. A lexikon prémium verzióját használók visszakapják április utáni előfizetési díjaikat is visszakapják.

A tudástár számítógépre telepíhető DVD-s verziója sem túlzottan drága, 29 dollárért, azaz 6800 forintért lehet megvenni a 2009-es Premium verziót. Magyar kiadása nem volt az enciklopédiának, a nagyobb világnyelveken viszont elérhető volt az Encarta.

Minden egész eltörött

Nem az Encarta az egyetlen szoftvercsomag, amit a Microsoft megszüntet. Tavaly novemberben a OneCare előfizetéses vírusirtó megszűnését jelentette be a cég, aminek helyére az ingyenes Morro nevű védelmi szoftvert állítja a szoftvercég. Véget ért az Equipt nevű, szintén biztonsági profilú szoftver, valamint a realisztikus szimulátorok kedvelői körében népszerű Microsoft Flight Simulator pályafutása is. Ez utóbbiak helyére pótszert sem ajánl a Microsoft.

2091 a Microsoft szerint

Nem vész el teljesen az Encartában összeszedett tudás - írja a szolgáltatás bezárását bejelentő cikk. A nyilatkozat szerint a cég fel akarja használni a jövőben megjelenő technológiai termékeiben az enciklopédiája anyagát, hogy mindenki hozzáférhessen a minőségi oktatóanyagokhoz. A világ gyermekeit összekötő oktatási megoldásokról és a digitális életstílusról a cég érintőképernyőkkel teli 2019-es koncepcióvideója is vall, igaz abban nem találhatóak látványos enciklopédiák.