Tízéves a Napster, az első fájlcserélő

2009.06.13. 15:19

Egy kollégiumi szobából indult el, majd hamarosan emberek tízmillióinak kedvence lett az első, mp3-fájlok csereberéjét az interneten keresztül lehetővé tévő rendszer, amely a bíróságon elbukott ugyan, de alapjaiban rengette meg a zeneipar addigi modelljét - és egy sor követőjének taposta ki az ösvényt.

A Napster eredeti formájában tiszavirág-életű volt: a fájlcserélő 1999 júniusában indult el, viharos ütemben növekedett a népszerűsége, majd 2001 júliusában be is zárt. Az ellene indított perek azonban összesen hét évig húzódtak. A fájlcserélő alkotója, Shawn Fanning 1999-ben elsőéves volt a chicagói Northwestern Universityn, és semmi mást nem akart, csupán létrehozni egy szoftvert, amelynek segítségével a barátai könnyebben találhatnak zenét az interneten. Az mp3 és más digitális zeneformátumok akkor már jó ideje népszerűek voltak, viszont nem volt olyan hely az interneten, ahol jelentősebb választékból lehetett volna szemezgetni.

A hőskorban, a fájlcserélők előtt a BBS-eken, vagyis telefonvonalon keresztül elérhető, üzenőfalként is működő szervereken, vagy FTP-n és a Useneten keresztül lehetett letöltögetni, a zenefájlokat pedig IRC-n, vagyis csevegés közben is küldözgették egymásnak a fiatalok. Fanning és barátai azonban nem voltak megelégedve ezekkel a nehézkes megoldásokkal, ezért a 19 éves fiatalember, fáradságot nem kímélve, megírt egy olyan szoftvert, amely megnyitotta egymás előtt a rendszerbe bejelentkező felhasználók winchesterét, akik ott keresgélhettek a zeneszámok között, és cseveghettek is egymással.

A RIAA sokkot kapott

Ez lett a Napster, amely Fanning becenevéről kapta a nevét. A szó jelentése: szunyókálós, pejoratív értelemben lusta, mihaszna, megbízhatatlan. A szolgáltatás logója egy fülhallgatót viselő fehér cicafej lett. Noha a programozó eredetileg csak barátainak adta tovább a programot, a szolgáltatás híre őrült ütemben kezdett el terjedni az internetezők között. Egy hónap múltán már tízezer, egy évvel később pedig már több mint 16 millió felhasználójuk volt világszerte. A szájt 2001 februárjában, népszerűsége csúcsán 26,5 millió felhasználóval büszkélkedhetett.

A Napster tehát túl jól sikerült, és ez lett a veszte: a zenekiadók már 2000-ben pert indítottak ellene. Az amerikai hanglemezkiadók szövetségének (RIAA) tagjai valósággal sokkot kaptak a fájlcserélőtől, amikor azt látták, hogy nem tudnak olyan zeneszámot mondani, legyen szó akár sztárok, akár jószerivel ismeretlen független előadók szerzeményeiről, ami ne lett volna megtalálható a rendszerben - emlékezett vissza Hilary Rosen, az amerikai hanglemezkiadók szövetségének (RIAA) egykori elnöke egy dokumentumfilmben.

Ezzel egy időben a zenei élet jeles képviselői is felfigyeltek a fájlcserélőre. A Metallica együttes azért fordult a Napster ellen, mert egyik daluk, az I Disappear demófelvétele még a megjelenés előtt kiszivárgott a rendszerben, és ezek után amerikai rádióadók is lejátszották. Dr. Dre, a rapper szintén nem nézte jó szemmel a munkái letöltögetését, Madonna pedig Music című albumának szintén a megjelenés előtt való kiszivárogtatása miatt orrolt meg a Napsterre.

Milliókat már nem tudtak összeszedni

A Napster ugyan nem tárolta a rajta keresztül elérhető állományokat, de az illetékes, 9. kerületi szövetségi bíróság így is bűnösnek találta a szerzői jogsértést segítő tevékenysége miatt. Fanning és társai hiába fellebbeztek, a legfelsőbb bíróság is helyt adott a RIAA és egy kisebb kiadó keresete nyomán kiszabott ítéletnek, és arra szólította fel őket, hogy szűrjék ki a jogsértő tartalmakat.

Forrás: AFP
Shawn Fanning 2002 körül: évekig járt bíróságra

Mivel ezt nem tudták megvalósítani, az üzemeltetők inkább leállították a szájtot. 2001 szeptemberében egy részleges, peren kívüli egyezséggel zárult a pereskedés első köre, amelyben Fanningék vállalták, hogy összesen 36 millió dolláros kártérítést fizetnek meg a kiadóknak az elmaradt jogdíjakért cserébe. Hogy a hatalmas összeget valamiből ki tudják fizetni, 2002 tavaszán fizetős változatban indították újra a Napstert, ami azonban már nem volt olyan népszerű a felhasználók számára.

Hamarosan megszülettek az úttörő fájlcserélő követői is. 2001-ben a WinAmp mp3-lejátszót fejlesztő Nullsoft alapítói által készített Gnutella tört élre a fájlcserélők között a népszerűségi rangsorban. A céget birtokló America Online azonban nem nézte jó szemmel a fájlcserélőt, így annak hivatalos verzióját a szerzők leállították. Gondosan ügyeltek azonban arra, hogy a forráskód jó kezekbe kerüljön, így a projekt nyílt forráskódú változatban élt tovább.

Mások vették át a stafétát

Forrás: [origo]
Letöltés az ezredfordulón (Napster 2.0)

Nem kellett sokat várni az utánpótlásra sem: a KaZaa, az eMule, a LimeWire, a Morpheus, a DC++, majd a BitTorrent lettek a Napster örökösei, amelyek ellen mind a mai napig hadakoznak a jogtulajdonosok. A jogtiszta letöltéseket kínáló online zeneáruházak sem várattak sokat magukra, amelyek közül a 2003 elején elindított Apple iTunes lett a legsikeresebb. Az azonban a legális megoldások térnyerésével sem változott, hogy a zenekiadók és -terjesztők továbbra is ódzkodnak az online terjesztéstől, és ennek köszönhetően a legtöbbjük rendre különféle másolásvédelmi megoldásokkal (DRM) nehezíti meg vásárlóik dolgát.

A Napster ugyan, hiába mutatott új irányt a zeneterjesztésben, és hiába taposta ki az ösvényt mind a legális, mind a "sötét oldalon" álló követői számára, végül nem boldogult a kihívással. A fájlcserélőt először a Bertelsmann német médiamulti segítette meg, de hiába tett rá 85 millió dolláros vételi ajánlatot 2002-ben, Fanning és csapata inkább csődvédelmet kért maga ellen, ami megakadályozta a felvásárlást. A sors iróniája, hogy a Napsterrel perben álló kiadók, miután látták, hogy a csődbe jutott fájlcserélővel szemben semmire sem mennek, a német médiavállalatot támadták meg, és húztak ki a zsebéből dollármilliókat. A Napstert végül a csődeljárás keretében kiárusították: a cég legértékesebb tulajdonát, a nevét és a logóját, a jellegzetes, fülhallgatós macskafejet a CD- és DVD-író szoftvereiről ismert Roxio vásárolta meg 5 millió dollárért, és indította útjára alattuk immár saját, Napster 2.0 nevű, előfizetős zeneletöltő szolgáltatását.

Tőlük pedig 2008-ban az amerikai Best Buy üzletlánc vette meg az egykori fájlcserélőt, immár 121 millió dollárért. Azt, hogy a Napster mennyire csak árnyéka önmagának, jól jelzi, hogy a vétel idején már csupán 700 ezer felhasználója volt. Az amerikai hipermarket-lánc azonban úgy gondolta, még ez is elég ahhoz, hogy megalapozza vele saját online zenebizniszét, amibe egyre több hagyományos és netes kereskedőcég vág bele.

Fanning nem bánta meg

A bostoni születésű programozó, aki jelenleg a játékiparban dolgozik, a Napster jubileuma kapcsán a BBC-nek adott interjújában elmondta, igazán nem bánt meg semmit, és úgy véli, hogy bár a jogi csatározásokban elbukott, az általa megalkotott technológia siker volt. Bár a fiatalember alkotása alapjaiban rengette meg a zeneipart, és emberek millióinak életére gyakorolt közvetlen vagy közvetett formában hatást, ő maga, mint azt bevallotta, semmi ilyesmit nem akart. Fanning csupán egy létező problémára keresett megoldást.

A Napster szomorú jelenénél jóval fontosabb a szájt öröksége: megmutatta, hogy a CD-lemez egyeduralmának vége, és kijelölte az új, követendő irányt a digitális tartalomterjesztésben. Az pedig, hogy a jogvédők mind a mai napig tehetetlenek az illegális letöltésekkel szemben, a zenekiadók pedig ilyen vagy olyan okból még mindig adósak a korszerű elvárásoknak megfelelő legális szolgáltatásokkal, amelyek eredményesen válthatnák ki a kalózszájtokat, már igazán nem Shawn Fanning hibája.

KAPCSOLÓDÓ CIKK