Először a világon: IPTV kábelneten a T-Home-nál

Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom bejelentette, hogy T-Home márkája keretében a világon elsőként vezet be IPTV szolgáltatást kábeltévés hálózaton.
Vágólapra másolva!

Az IPTV szolgáltatás - amely internetkapcsolaton nyújtott, interaktív funkciókkal rendelkező televíziót jelent - eddig csak DSL-, és optikai hálózaton volt elérhető. Az új fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan kábeltévés kapcsolaton keresztül is tud szolgáltatni IPTV-t a társaság, amelynek eredményeként a korábbinál jóval szélesebb körben lesz elérhető a szolgáltatás.

Az IPTV-szolgáltatás megfelelő beltéri egységgel, internetkapcsolat birtokában vehető igénybe, és lehetővé teszi a műsorok rögzítését, az élő adás megállítását, visszatekerését is. A társaság emellett távirányítóról indítható online tékát is üzemeltet. Az IPTV-t az EuroDocsis 3.0 nevű technológia segítségével tudják a réz telefonvonal és az optikai szálak mellett kábelhálózaton is elérhetővé tenni. Az EuroDocsis 3.0 a kábelhálózat továbbfejlesztését jelenti, alkalmassá téve azt nagy sávszélességű vezetékes szolgáltatások nyújtására. A megoldás által nyújtott magasabb le- és feltöltési sebességnek köszönhetően mindennapossá válhat a több tévékészüléken nyújtott, egyes televíziós csatornák és a Téka meghatározott filmjeit HD minőségben is kínáló IPTV szolgáltatás, valamint a zenei és multimédiás tartalmak villámgyors internetes letöltése. A fejlesztés során a meglevő HFC (Hibrid Fiber Coax) hálózat végére új berendezések kerülnek a szolgáltatóknál és az előfizetőknél. Mindez azonban nem igényel a fizikai hálózatban további beruházásokat, nem jelent a kábeltévé előfizetők számára új előfizetői (pl. optikai kábel) hálózat építését vagy egyéb infrastruktúra-beruházást: csupán a fejállomásnál és az ügyfelek lakóhelyén kerül sor a berendezések fejlesztésére.