A hónap végén érkezik a száz gigabájtos Blu-ray

Vágólapra másolva!
Az első, száz gigabájt adat raktározásra képes, BDXL nevű lemezeket a Sharp dobja piacra, azonban egyelőre csak Japánban kaphatók a hónap végétől.
Vágólapra másolva!

Az új típusú adattárolóra a hagyományos Blu-ray-hez képest kétszer annyi adatot lehet kiírni, melyek három rétegen kerülnek rögzítésre a lemezen. Az Engadget beszámolója szerint hamarosan a négy adattároló réteggel rendelkező változat is a boltokba kerül majd, amely már 128 gigabájt adatot tud tárolni.

A július végén debütáló, BDXL elnevezésű írható lemezek ára elég borsos lesz, ötezer jent, vagyis több mint 12 ezer forintot fognak elkérni értük - ezért cserébe viszont akár 9 órányi HD-felbontású videót rögzíteni lehet rajtuk.

Nagyban gátolja viszont a száz gigabájtos Blu-ray-ek elterjedését, hogy a BDXL lemezekre kiírt filmeket, adatokat nem lehet meglévő hagyományos Blu-ray-meghajtón vagy asztali lejátszón megnyitni, csak olyan modellekkel, amelyek már az új szabványt is támogatják - ezekből pedig még nincs túl sok.